Nem vagyok kifejezetten pacsirtatípus. Vagyis kifejezetten erőt kell vennem magamon ahhoz, ha igazán korán szeretnék felkelni. Nem is megy sűrűn sajnos, de azért vannak szép sikerélmények. Viszont egyre inkább fontosnak érzem ezt a törekvést. Amikor „a nappal együtt” kelek, sokkal inkább egésznek tűnik a következő huszonnégy óra, mert a munkahelyre történő bezuhanás helyett van lehetőségem tudatosan megérkezni a reggelbe. Ez valahol érthető is, a civilizáltnak mondott létünk előtt a külső fényviszonyok alapvetően határozták meg az emberi tevékenységek ritmusát. (Talán nem véletlenül hívja a magyar nyelv is „nap”-nak ezt az időegységet.) És egy megfelelő időben történő ébredés és – a lehetőségekhez, körülményekhez képest – jól beosztott napi rutin rejtélyes módon megteremti az összhangot a mindenséggel is. Legalábbis én már többször éreztem ilyenkor ennek a típusú rendnek a tükröződését önmagamban.

A hatalmas égitestbe nézni napfelkeltekor rendkívüli energiát hordozó élmény – nem véletlenül vannak ennek máig megmaradt és továbbélő ősi rítusai. Minden alkalommal létrehozza, egyben tudatosítja azt a kegyelmet, amit egy újabb nap átélése, megélése jelent, hiszen egy hajnal egyben egy kis születésélmény is. A fénybe érkezve tudjuk meghatározni saját életünket, céljainknak, erőnknek, létünknek végső fokon ez ad forrást és értelmezhető keretet. Amikor képes vagyok korán kelni, és magam dönthetek arról, hogyan használom ki ezt a hajnalidőt, bár már többféle tevékenységet kipróbáltam, végül mindig ugyanoda jutok: ez a felkészülés, a megérkezés periódusa, amelybe harmóniát a mindenséggel együtt töltött idő hoz. Ez az időtöltés persze mindenkinek más lehet: van, akinek ez a futás az erdőben, a fák között, másoknak a jóga egy matracon a nappaliban, vagy az elcsöndesedés bármilyen formája. Ilyenkor az álomból ébredő ember még tiszta lap, úgy a jó, ha először az igazán fontos szavak íródnak rá.

A napfelkelte előtt persze lehetnek álmatlan éjszakák is, és olyanok is, amikor ébresztő sem kell, mert órákkal előtte kinyílik a szem, mintha víz alól emelkednénk fel hirtelen. Ezek az ébredések jellemzően még hajnal előttiek, a nap fénye még csak sejlik a láthatár mögött, az éjszaka múló sötétsége uralja a világot. Ezek a pillanatok eleinte nyugtalanítottak, igyekeztem mielőbb visszaaludni, elmerülni újra a láthatatlanba. Manapság viszont már úgy gondolom, hogy ezeknek az olykori hirtelen ébredéseknek céljuk van. Azt vettem észre, hogy ha foglalkozom azzal a gondolattal vagy érzettel, ami ilyenkor rögtön felmerül, az bátorságot ad. Mert ebben az élethelyzetben, az épphogy ébrenlevésben, a derengés előtti létben minden sokkal élesebben kirajzolódik. Nincs mellébeszélés, nincs elterelés, csak szembenézés van. A belül vizsgált adott problémára kizárólag őszinte megoldás érkezik. A válasz nem mindig kellemes, de mindenképpen felszabadító. Mert valahonnan nagyon mélyen belülről, torzítatlanul bukkan fel. Számomra ez a karsztforrás-tisztaságú jelenlét mutatja meg a hajnali órák igazságát.