Bár a pár éve ránk szakadt streaming-mennyország tényleg hozott magával örömteli dolgokat és lehetőségeket is, úgy tűnik, hogy én már ilyen klasszikus moziba járós maradok. A nagyvászon mégis csak nagyvászon, másokkal, adott esetben ismeretlenekkel együtt filmet nézni pedig semmihez sem hasonlítható élményt jelent. És valahol ez a műfaj szerintem erre lett kitalálva. Persze nem vetem meg a streaming-oldalakat sem, de ott valahogy mégis ritkábban történik meg a katarzis csodája. Talán ezért is lehet, hogy a lenti öt filmből, amiről itt most hírt adok, mint megtekintésre érdemes alkotást, négyet moziban láttam. De ha elmulasztottad őket, hamarosan valószínűleg elérhetők lesznek online is.

A menü

Amerikai thriller, horror, fekete komédia, 2022 – 107’, r: Mark Mylod, fsz.: Ralph Fiennes, Anya Taylor-Joy

Az első ajánlott filmet persze épp streamingen, az HBO MAX kínálatában láttam, mert a moziban végül elmulasztottam. Nincs is jobb, mint egy ilyen alkotással kezdeni egy új esztendőt: kicsit helyreteszi az embert mindenesetre. A sztori szerint egy fiatal pár érkezik egy kis szigetre, ahol egy világhírű fine dining étterem extravagáns séfje várja vacsorára a nem mindennapi vendégsereget. Ritkán látni olyat, hogy forgatókönyv és rendezés egészen végig azon a vékony mezsgyén egyensúlyozik lábujjhegyen, ami vállaltan különböző műfajok határát jelenti, de A menü esetében ez a mutatvány sikerrel jár. Thriller, horror, szatíra és fekete humor bátor elegye a film, amiben patikamérlegen adagolt minden újabb feszült fordulat, miközben végig nagyon jót mulatunk és egyben el is gondolkodunk azon a tükrön, amit társadalmunknak tart a történet.

Ez a film úgy, ahogy van, igazi ínyecség, különleges falat – tartalom és forma ritkán látott egysége.

Valami madarak

Magyar filmdráma, játékfilm, 2023 – 90’, r.: Hevér Dániel, fsz.: Szacsvay László, Kizlinger Lilla

Örömteli, hogy újabb fiatal magyar filmesek által készített mozi fókuszában állnak az időskor küzdelmei (a legutóbbi Az unoka volt), mert ez egy kifejezetten mostoha téma, amiben kevesen látnak „fantáziát”. Az pedig még örömtelibb, hogy egy szép ívű, kellően érzékeny, visszafogottságukban is remek alakításokkal teli mozi született, amiben hiába köszönnek vissza sok esetben mindannyiunk által jól ismert karakterek és élethelyzetek, ennek ellenére vagy talán éppen ezért még inkább működik. Az idősek otthonába kerülő, de onnan mindenképp kijutni igyekvő férfi és a neki segítséget nyújtó közmunkás lány kapcsolata egyáltalán nem elemelt, itt ne várjunk Életrevalókhoz hasonló ódát az életigenlésről, ez mégsem jelenti azt, hogy ne lenne tele emberséggel és halkan rezgő életszeretettel a film.

Külön hatalmas piros pont az alkotóknak, hogy Szacsvay Lászlónak főszerepet adtak, míg az egyre több filmben feltűnő Kizlinger Lilla szerintem sosem volt még ennyire jó.

Semmelweis

Magyar életrajzi film, filmdráma, 2023 – 127’, r.: Koltai Lajos, fsz.: Vecsei H. Miklós, Nagy Katica

Bár a magas állami támogatással megszórt filmekről mindig nehéz úgy beszélni, hogy a politikát mellőzzük, Koltai Lajos Semmelweis-e szerintem érdemes erre. Egy klasszikus, közönségbarát moziélmény, amiben a magyar színművészet színe-java remek alakításokkal vezet be minket egy hollywoodi recept alapján – egyébként szerintem kifejezetten ügyesen – megírt forgatókönyv fordulataiba, és ezzel együtt egy újra és újra elmesélésre érdemes élettörténet drámai epizódjába. A látvány és a cinematográfia – végre – pazar (bár ezt egy ilyen operatőri életművel rendelkező rendezőtől joggal várjuk el), és összességében nekem is csupán két részlet kapcsán van némi ellenérzésem. Vecsei H. Miklós egyébként emlékezetes alakítását jó pár percig nehéz volt megszokni, mert az ő érzékenyebb személyisége és a megformált szikár, kissé szociopata karakter számomra nem mindig fedte egymást. A film lezárása pedig érzésem szerint nem sikerült igazán jól, gondolok itt arra, hogy egy picivel kevesebb hepiend többet nyújtott volna. És itt nem is csak azzal van gondom, hogy a valóságban – jelenlegi ismereteink szerint – messze nem volt ilyen boldogságos a történet, mert egyetértek azzal, hogy a film mindig esszencia, a drámához sűríteni kell, és itt-ott kiszínezni, hogy működjön a vásznon. De szerintem magából az elmesélt történetből sem következett mindez.

Ennek ellenére néhány évente egy hasonló szakértelemmel készített közönségfilm bőven megférne a kínálatban – de ezt valószínűleg a nézők is így gondolják, hiszen hónapok óta műsoron van.

Ferrari

Amerikai – olasz dráma, 2023 – 130’, r.: Michael Mann, fsz.: Adam Driver, Penélope Cruz, Shailene Woodley

Több, mint harminc évig váratott magára, hogy a Kelly hőseit is jegyző Troy Kennedy Martin forgatókönyvíró szkriptjéből mozifilm szülessen, végül a legendás, épp nyolcvanadik életévét taposó Michael Mann (Az utolsó mohikán, Szemtől szemben, A bennfentes) vállalta magára a feladatot. Talán e két tényező is az oka, hogy jólesően régivágású, lassabb tempójú film készült Enzo Ferrari életének egy fontos és nehéz időszakáról, melyben a személyes tragédiák és a versenyautók iránti szenvedély kéz a kézben jártak egymással. Kissé szokatlan volt az első percekben megszokni, hogy a főbb olasz szerepeket amerikai és spanyol színészek játsszák, akik tört angolsággal beszélnek (feliratosan láttam), de van annyira jó a színészi játék és patinás a látvány, hogy ezen hamar túl tudtam lépni.

A sok közelivel dolgozó drámai pillanatok és a benzingőzös sebességmámor klasszikus hangulata az a két eleme a filmnek, ami biztosan sokáig velem marad.

Előző életek

Amerikai romantikus dráma, 2023 – 106 perc, rendezte: Celine Song, főszereplők: Greta Lee, Teo Yoo

Vannak azok a filmek, ahol nem a történet lényeges igazán (egy férfi és egy nő kapcsolatát követjük nyomon életük három különböző szakaszában/pillanatában), nem is az alakítás, az operatőri munka, a zene… hanem mindaz, ami ezek szövetén átsejlik. Nem a mondat, hanem a mondatok közötti csöndek, a kimondatlanságok – és néha az is, amit végül őszintén, egyszerűen megfogalmaznak a szereplők. És persze azok a szépen kitartott, értően megteremtett mágikus pillanatok, amik a két főszereplő különleges viszonyát teszik átélhetővé – és amitől felsajdul benned a vágy valami után, amit talán nem is tudsz igazán pontosan kifejezni. Mégis tudod, hogy közöd van hozzá, a tiéd is, csak valahol elveszett, vagy tévesen azt hiszed, sosem volt meg még, csak épp rárakódott egy-két életnyi feledés.

Egyre inkább kedvelem az egyszerűen építkező, itt-ott még talán eseménytelennek is ható alkotásokat, amik a moziból kiérve kezdenek hatni igazán, hogy amint órák elteltével gyökeret ereszt benned az élmény, már tudd, hogy életet hordoz magában, ami nélkül eddig kevesebb voltál, és ami innentől mindörökké veled marad.

Képek forrása sorrendben: artmozi.hu, port.hu, szinhaz.online, artmozi.hu, snitt.hu