Megjegyzés: Az alábbi cikk annyiban mindenképp idejétmúlt, hogy az alapjául szolgáló kiállítás már nem látogatható, ugyanakkor bízom abban, hogy a leírtak mégis inspirációt adhatnak egy esetleges kulturális kalandhoz Bosch életműve kapcsán.

Hieronymus Bosch: Az áldottak felemelkedése, forrás: pixels.com

Az egyik első igazi nyári nap vakító fényességéből érkezünk a Szépművészeti Múzeum lépcsőihez. Gyors bejutás, elbámészkodunk a jópofa és jókora digitális kijelzőn az előcsarnokban, és gyönyörködnénk tovább a pazarul felújított épület egyéb szegletein, de ez máskorra marad - jegyünk időkorlátos, és mégis csak a jelenlegi fő attrakció miatt jöttünk.

És a külön terembe történő belépést követően rögtön ránk is zuhan a sötétség. Jólesik a váratlan kontraszt, mi tagadás, de sokkal inkább a remekül elkapott stílus, az atmoszféra húz be, tökéletesen megágyaz mindannak, amit a kiállítás a maga kis gondolati és térbeli labirintusában megmutatni akar. Sötét termekben megvilágított rengeteg részlet: valahogy maga Hieronymus Bosch élete is ilyen, aminek darabkáiról pár fogódzón kívül vajmi keveset tudunk. Épp ezért lehetett az a kurátori szándék, hogy sokkal inkább a korszak látásmódját, egymásra hatásait, összefüggéseit próbálják feltárni, hogy mindebből következtethessünk arra, ami Bosch festményein, rajzain megjelenik. És az a legmeglepőbb, hogy a titokzatosság, ami a festő kapcsán mindig az egyik kulcsszó, mindettől nem foszlik semmivé, épp ellenkezőleg: jóval izgalmasabb lesz, mert új jelentésrétegeket és nézőpontokat mutat meg a befogadónak. Így a látogató, a néző azt érezheti, hogy a többi szemlélődővel és tulajdonképpen a kiállítás összeállítóival együtt lett részese egy társasjátéknak, amiben az írott művek, az építészet, a zene, a tánc, a történelem, a vallásos áhítat, a korabeli hétköznapok, a nemesi szokások részleteiből, vagyis egy eleve is lebilincselő korszak kirakódarabkáiból formálhatják meg egy talányos gondolatvilágú alkotó arcmását. Annyiféle rátekintési lehetőséget enged minderre a megjelenített anyag, hogy egy idő után már nem is Bosch lesz a szenzáció ebben a történetben, hanem a különféle hatások élénk, lélegző egysége. Ami persze Bosch nélkül mégsem lenne értelmezhető. Farkasszemet nézhetünk ösztönökkel, gyarlósággal, túlvilággal, érzéki örömökkel és éteri fénnyel is - mintha egy groteszk tükörbe tekintenénk, ami elsőre megijeszt, de aztán valahogy mégis mélyen ismerőssé válik a benne látott kép. Egyszerre alantas és tiszta, baljós és lenyűgöző. És rengeteg inspirációt ad, további utakra indíthatja az arra fogékony érdeklődőt. Én például az alábbi kulcsszavakat írtam fel - a teljesség igénye nélkül -, aminek még mindenképpen utána akarok nézni: Tondal lovag, Lemuria, Erebus, madárdémon, szerelemkert, moresca, stb.

Nem igazán voltak elvárásaim, de azt kell mondjam, életem egyik legjobb kiállítását kaptam most a Szépművészetiben. Komplex, maradandó élményt, sok gondolattal, érzéssel, hangulattal. Bravó, és köszönet érte. 

 Hieronymus Bosch: A földi gyönyörök kertje (részlet), forrás: pixels.com