A Kalandra fül! novemberi kiadása is burjánzó eklektikába burkolózik. Tizenkét szerintem remekbe szabott dal, amiket mostanában fedeztem fel, keresi egymás társaságát. Én úgy látom, hogy jól megvannak együtt. Remélem, hogy veletek is!

Platon Karataev: Nem felelhet

Transzcendens posztrock. Én legalábbis így fogalmaztam meg magamnak azt a műfaji keretet, ahová néhány év alatt a csöndes, igényes folk-popból eljutott a Platon Karataev. Emelkedett és sötét, súlyos és szárnyaló zene ez, univerzumokat összecsomózó és az idegenséggel farkasszemet néző lelki-szellemi nekiveselkedés. Zenéjük kisodor a végtelen űrbe, hogy ott aztán sosem halkuló védőmantraként visszhangozzon benned mindörökké. A jövőre érkező új albumról megjelent Nem felelhet – Csoóri Sándor szövegeinek felhasználásával – ezt a világot építi tovább, amelyhez most egy kivételesen szuggesztív, felkavaró és elgondolkodtató videoklip is társul. Ritka és elemi erejű találkozás.

Noga Erez: DUMB (live)

A klipválogatás és -sorbaterelgetés zsigeri örömöt jelentő óráiban mindig lehetnek meglepetések. Most például ezt a klipet sodorta elém szinte az utolsó pillanatban az elektromos szél. Az izraeli énekesnőről már hallottam, viszont tőle még keveset hallgattam. No de ez a vagány, életteli nóta tesz róla, hogy innentől az előbbi helyzet alapvetően megváltozzon.

cserihanna: Nem tudsz aludni?

Cseri Hanna debütáló albuma, a 2023-as Kikötő után elég hamar meg is érkezett a második, a Hirtelen mélyül. Bár azt kell mondjam, hogy ez nekem most (vagy már) nem jelentett akkora revelációt, mint a tavalyi első, azért így is nagyon rendben van. Ez a konkrét nóta pedig szintén igazán cserihannás. Költői. Üde. Illetlen. Gyermeki. Szürreális. Mai.

Aaron Frazer: If I Got It

Jöjjön most egy kis minőségi soul egy különleges hangú amerikai énekes előadásában. Már az első ütemeknél érzed, hogy besüt a napfény az ablakon, és indulnál is felfedezni a világot. Négyéves dalról van szó, de lehetne ötvenéves is, mert az a fajta, ami soha nem öregszik.

L.A. Suzi: Társaságban

Szalai Anna és Dorozsmai Gergő kétszemélyes bandája teljes őrület, de közben meg azért van benne rendszer… meg szív, nem is kevés. Bőven akad még felfedezni való a zenéjükben, elég, ha csak azt veszem alapul, hogy mindhárom albumukba belehallgattam, és mindegyik teljesen más hangulatokat idézett meg. Ebben a mostaniban például a Csaknekedkislány énekesével, Csepella Olivérrel mondanak ki nagy igazságokat magányról és mulatozásról. Is.

Molnár Tamás, Lábas Viki: Sehovavaló

Molnár Tamástól egyre több figyelemre méltó közreműködést és nótát látok az utóbbi időben. Ez a nyolcvanas éveket idéző, mégis mai, igényes popdal is kifejezetten jól működik, és a klip is igen kreatív lett.

Hiperkarma: Tik-tak

A Hiperkarma legújabb albuma, a 2024-es Szólni kell kissé zavarba ejtő élmény. Bár nekem kifejezetten bejöttek Bérczesi Robi utóbbi tíz évben született „napsütötte” nótái, úgy tűnik, mintha ezzel az albummal eljutott volna egy olyan pontra, ahonnan nehéz továbbmenni. Olyannyira letisztult, egyszerű dalminták ezek, mintha gyerekdalok vagy vallásos himnuszok lennének. Mintha a végre megtalált belső béke végképp feloldott volna minden korábbi, sokfajta rezgést egy hatalmas, közös, fényes dallammá, és Robi mindig ezt az egy dalt játszaná, kissé eltérő árnyalatokban.

Konyha: It’s OK

Örülök, hogy a Konyha zenekar visszatalált korábbi rockosabb hangjához legújabb, Elveszíteni hoztam címet viselő albumán (milyen remek cím ez egyébként!). Ettől függetlenül kevés szám kapott el úgy igazán a kilenc közül. A Magányt például még szerettem, mégis ezt a megbékélős-vigasztalós dalt emelném most ki, talán ezt érzem a legkompaktabbnak.

Platon Karataev: Napkötöző

A következő album címadó dala. A klip pedig egy jó kis immerzív élmény, amit a Magyar Zene Háza alagsorában található hangdómban lehet élőben átélni, ahol 360 fokban vesznek körül a Platon Karataev dalaira teremtett világok. Nagyon ajánlom.

De nem mehetek el szó nélkül a dalszöveg mellett sem. A mai magyar zenében hol hallhatsz máshol ilyen sorokat, hogy „Nap, égtől oldozott / most fuldokolva mászol / de két csillag a hörgésedből / hozsannát balázsol”? Vagy olyat, hogy „kvazárok üvöltik hangtalanul / ahogy felül van, az úgy van alul”?

Libabőr ez a nóta, sokadjára is: egy 21. századi naphimnusz.

Worries and Other Plants: Travel in Cycles

Ne kérdezd, mi ez, mert nem tudom. De baromira megtetszett ez a minimalista, mégis teljesnek ható monotonitás. Meg az, hogy még mindig mindössze 94 megtekintésnél jár, és itt van a listán.

Szűcs Krisztián feat. Beck Zoli - Apu értette

Mert úgy van az valahogy, hogy amikor Beck Zoli hangja megszólal, akkor kicsit helyére kerülnek a dolgok ebben a reménytelenül rendetlen világban. Olyankor tudod, hogy van még igazság, hogy lehet még hinni az ember alkotta értékekben. Érezhető, hogy Szűcs Krisztiánnak nagyon személyes ez a dal, és a maga mindig ironikus módon csavart szövegei mögül talán most fénylik fel leginkább az a mélyen érzelmes gyermek, akit örökké rejteni próbál. Mert a dalban szereplő apu a mi apunk is, és ez a klip zenéstül-szövegestül-videóstul úgy jár táncot a lélekkel, hogy a végére azért hunyorítva odabiccent: legördülhet az a néhány könnycsepp. Könnyebb leszel tőle, nem nehezebb.

Kontraszt: Altató (Petőfi Live!)

Szerettem ezt a számot a Kontraszt második albumán, ez a Petőfi Rádió stúdiójában készült élő felvétel pedig még intimebbé teszi az egyébként is bársonyos hangulatú világot, amit közben felépít.

Ezt hoztam novemberben, remélem, hogy izgalmas kalandot jelentett nektek és a füleiteknek is.

Jó éjszakát mindannyiunknak! Találkozzunk decemberben!

A november sem kevésbé programdús, mint az október, így nem volt nehéz néhány kiemelt figyelemre érdemes programot választani Debrecenből és Budapestről.

Koncertek Debrecenben

Egész sok zenei esemény vár minket novemberben a hajdú-bihari megyeszékhelyen, még ha elég szemfülesnek is kell lenni, hogy mindegyiket észrevegyük. Én a Made Of Gold-koncertsorozat (a hazai Gold Records stúdió által képviselt zenekarok) november 23-i állomásával kezdenék, ahol a mindig kirobbanóan lendületes és vidám Paulina, az általam egy ideje már nem látott Margaret Island és a fantasztikus Blahalouisiana lép fel. Ütős estének ígérkezik.

>>> https://www.tixa.hu/Made-of-Gold-241123

November 29-én a Víztoronyban mutatja be új, Elveszíteni hoztam című albumát a mindig őszinte és életigenlő szövegekkel és dallamokkal érkező Konyha zenekar. Ez az este is garantáltan bővelkedni fog százszor visszajátszható pillanatokban.

>>> https://campusjegy.hu/tickets/35c7c83e-535f-4b5c-a8b9-67360226dff2

Pár nap múlva, november 15-én, pénteken este a fáradhatatlanul remek koncerteket szervező Incognito Clubban vendégeskedik a Lead Zeppelin nevű hazai tribute zenekar. De milyen zenekar ez, atyaisten! Olyan legendás zenészek tépik benne a húrokat, mint Sipeki Zoltán Pipi, Vörös Gábor Vöri (Piramis), Gerdesits Zoltán Faszi (Quimby). Talán jobban fog szólni, mint az igazi?

>>> https://www.tixa.hu/lead-zeppelin-20-debrecen

Bár már átcsúszunk vele decemberbe, de lehetetlen nem megemlítenem, hogy szintén a Víztoronyban, a Nagyerdő fáinak ölelésében, a lenti klubhelyiségben december 7-én Cseri Hanna (művésznevén: cserihanna) is megmutatja Hirtelen mélyül címet kapott friss zenei anyagát. Az is remeknek ígérkezik.

>>> https://campusjegy.hu/tickets/762dd140-2d35-4677-9828-0dae0c04ce71

Előtte nap, pénteken a Mikulás pedig a Carson Comát is lehozza Debrecenbe, ők a Lovardában adnak valószínűleg addigra teltházas koncertet.

>>> https://campusjegy.hu/tickets/8af801ed-2fc7-45db-a102-1d8b12cc6a4e

Ha pedig még a fentieken kívül is valami izgi koncertélményre vágysz, akkor tudtommal még lehet regisztrálni a Sofar Sounds Debrecen november 27-i újabb titkos eseményére (ha mégse, akkor bocs), ahol kizárólag az időpont a biztos, a helyszínre épp csak egy nappal előtte, a fellépők kilétére pedig a helyszínen kerül sor. Még mindig jól hangzik, ugye?

>>> https://www.sofarsounds.com/cities/debrecen?fbclid=IwY2xjawGdn8tleHRuA2FlbQIxMAABHacxBa8HpThsdxQYYaknPZ8SXIUTh5uZo8Pn9sj-kECDLQwd5G7pKRkMcQ_aem_RgKlKs9rz0Q1Do9m2lp8VA

Munkácsy a Szépművészetiben

Említettem már e blog felületén, hogy júliusban Szegeden egy jól sikerült Munkácsy-kiállítást láthattam. Ezt hamarosan immár Budapesten is megtehetem, méghozzá a Szépművészeti Múzeum nagyszabású tárlatán. Az „Egy világsiker története” alcímet kapott gyűjtemény 2024. november 27. és 2025. március 30. között lesz együtt ebben a formában, és több, mint száz műalkotás, valamint fotók, dokumentumok és egyéb kiállítási tárgyak segítségével pillanthatunk be egy korszakos életműbe.  

>>> https://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/munkacsy-egy-vilagsiker-tortenete/

Claude Monet immerzív kiállítása

Időzzünk még kicsit ennél a művészeti ágnál, de menjünk képzeletben Franciaországig. Vagy inkább jöjjön Gallia helybe, legalább néhány festmény tájain keresztül. Populáris kiállítási körökben az utóbbi évek egyik legmenőbb szava lett az immerzív, ami azt az illúziót szeretné biztosítani a látogatóknak, hogy részévé válik a műalkotásoknak. Bár ellentmondásosnak érzem ezt a megközelítést, és valószínűleg lehet ezt minőségibb formában is csinálni, mint ahogyan ez ma Magyarországon átélhető, mégis valószínűleg a pár hónappal ezelőtti Van Gogh után ezt a mostanit is meg fogom nézni. (Pedig a németalföldi zseni kiállítása és bármely random szépművészetis tárlat között ég és föld volt a különbség, előbbi esetében néha konkrétan azt sejtettem, hogy a falon lévő szövegeket Google-fordítóval magyarították.) Mert nyilván mindenki a falakra vetített festmények miatt megy. És persze, aki bírja, a VR-tízpercért, ami egyébként valóban különleges utazást jelent.

Jegyek itt: https://monetkiallitas.hu

Light Art Museum időszaki kiállítása

Egyik szemem sír, a másik meg nevet, mióta bezárt az V. kerületben a Hold utcai piac. Nagyon szerettem annak a helynek a hangulatát, a különleges illatokat, a színeket, a hozzá tartozó vágyódást. De most legalább van helyette egy folyamatosan, néhány havonta megújuló fénykiállítás valahol a tudomány, a szórakoztatás és a kortárs művészetek határmezsgyéjén, aminek ugyan nem minden eleme nyűgöz le általában, de mindig van néhány olyan találkozás, ami miatt maradandó lesz a látogatás, és visszavágyom legközelebb is. És lássuk be, kevés nemesebb és fontosabb feladat lehet, mint a fény jelenségét helyezni egy kiállítás középpontjába.

Ahol több még több minden világos lesz: https://lam.xyz/

Recirquel

Nekem a gyerekkoromból kimaradt a cirkusz, legalábbis élőben. A tévében persze rengeteget néztük a Nemzetközi Cirkuszfesztivál közvetítéseit, és ott engem se a bohóc, se az állatos számok nem kötöttek le, csak az artisták lélegzetelállító mutatványait vártam mindig. Rémülettel vegyes csodálattal figyeltem a hajmeresztő produkciókat, azt hiszem, hogy azért, mert valami nagyon valódi, nagyon őszinte dolgot mutattak meg minden másodpercben.

Jó sok idő eltelt aztán, mire megismertem az „újcirkusz” fogalmát, aminek úttörői magyarok, ráadásul épp a most ajánlott Recirquel (bár azért előzményként ott lebeg a kanadai Cirque du Soleil is). Nagyon szeretem az előadásaikat, mert olyan élményt kapok mindegyiken, amit sehol máshol. A cirkusz-, az erő-, a színház- és a kortárs táncművészet elemeit keverik nagyon jó ízléssel, és ettől lesz produkciójuk egyszerre erőteljes, légies, látványos és transzcendens hangulatú. Az artistákkal együtt mi is elemelkedünk a Földtől, és nehezünkre esik visszahuppanni.

Az októberi Liszt-ünnepen bemutatott új alkotásuk a Paradisum címet viseli, és saját meghatározásuk szerint „az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test, az egyetlen közös nyelv a mozdulat”. A MüPában látható, de nem könnyű rá jegyet szerezni.

Mindenesetre itt érdemes próbálkozni: https://recirquel.com/hu/show/paradisum/

Frida Kahlo fotógyűjteménye

A Nagymező utcai Mai Manó Ház épületként is csodálatos. Néha azt hiszem, nem is láthatja mindenki, csak azok előtt mutatkozik meg, akik hisznek a varázsában, a többiek unottan baktatnak el mellette. De ha már beléptünk, érdemes minden alkalommal felfedezni valami újdonságot, hiszen rengeteg kincsre bukkanhatunk, ha nyitottak vagyunk rá. Most épp a legendás mexikói festőművész, Frida Kahlo fotógyűjteményére. A festő életének rejtett pillanataiba betekintést engedő tárlat 241 fényképet mutat be, hat tematikus blokkban, sokat közülük legendás XX. századi fotóművészek készítettek. A fotógyűjtemény az elmúlt tizenöt évben eddig húsz városban járt, közel egymillióan tekintették meg. Budapesten 2024. október 18. és 2025. január 12. között látogatható.

További infók: https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-frida-kahlo-fotogyujtemenye

Pixel és folklór

Ez most ilyen ajánló, a végére megint egy fényképkiállítás érkezik. Ez épp a magyar fotóművészet és a néprajzi hagyományok metszetét hivatott megjeleníteni. Ilyen értelemben kuriózumnak is számít, hiszen a huszonnégy alkotó több generáció sarja, így a sok évtizednyi képanyag nemcsak a technikai feltételek változása, hanem a rengeteg nézőpont kapcsán is szép nagy ívet ír le. Mindezt úgy, hogy egy tradicionális, a gyökeret, az ősiséget, egyfajta állandóságot jelentő, méltatlanul elhanyagolt témát, saját népi múltunk szokásait villantja fel, mutatja be. Nagyon fontos, értékkel teli alkalom. Helyszín: Hagyományok Háza, Budapest, időpont: 2024. október 10. és december 18. között.

Több infó itt: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/pixel-es-folklor

Reggel hat óra múlik pár perccel, amikor átkelünk a szlovák határon, és még nincs nyolc se, amikor már Lengyelországban járunk. Autóstúránk egy kísérlet: egy nem mindennapi zenei élmény mellé társítunk egy izgalmas felfedezőutat. Konkrétabban: 2022 júliusában életem első külföldi koncertje, egy varsói Coldplay-fellépés vár, és ha már idáig jövünk, tesszük ezt négykeréken, és négy lengyel városba is bekukkantunk ebben az öt napban, miközben átgördülünk kis túlzással a fél országon.

Kis-Lengyelország, vagyis Malopolska. Örökké emlékezetes marad az a néhány óra, amíg a reggeli napfényben, az elvonuló esőtől felfrissült tájban kanyargunk, random házakkal pettyezett összevissza dombocskák között. Kerítés szinte sehol, amitől olyan, mintha véget érni nem akaró telkek szaladnának össze váratlan helyeken. És persze lépten-nyomon kutyák tűnnek fel az út mellett. Kerítés nélkül a kóbor kutya fogalma is más értelmet nyer.

Tarnów. Bem József szülőhelye, egyben a magyar-lengyel barátság városa. Szerethető, tisztességben megőszült település. Rövid belvárosi séta, főtérnézegetés és sütizés után a vasútállomás felé vesszük az irányt. Nem lett elegünk az aszfaltból, viszont itt található az egyik legnagyobb európai panorámafestmény, vagyis ami megmaradt belőle: a 19. század végén magyar megrendelésre Jan Styka által festett Erdélyi Körkép, ami a szabadságharc nagyszebeni ütközetét ábrázolja. Valóban lenyűgöző. És akkor a két panelblokk között, a város Petőfiről elnevezett terén felállított székelykapuról még nem is beszéltem.

Varsó felé közeledve megnő a forgalom. Az, ahogy suhanunk a belvárosi szállásunk felé a főváros ütőerét jelentő soksávos autóúton, és próbáljuk eltalálni a megfelelőt a számtalan lehetőséget kínáló letérőből, kanyarból és sávból, városban szokatlan sebességgel tempózva, miközben igyekszünk elkerülni a bármely pillanatban esélyesnek tűnő ütközést a környező járművekkel - igazán rakkenroll élmény. Aztán némi késéssel felbukkan egy furcsa szerzet: szállásadónk, aki közli, hogy mégsem ott fogunk aludni, ahová nagy gonddal megérkeztünk, hanem pár utcával arrébb, úgyhogy újra kocsiba be, ablakot le… Hangulatos, régimódi vendéglőben vacsorázunk, Kasia, a mosolygós felszolgáló lány még arra is rávesz minket, hogy csupa pozitív dolgot írjunk a tripadvisoron a helyről.

Másnap reggel némi döbbenettel vesszük tudomásul, hogy a varsói vasúti főpályaudvaron nincs jegyautomata. Így aztán szépen kivárjuk a (hosszan kanyargó) sorunkat, hogy aztán időben történő tervezésünk elmaradásért borsos jegyárral vezekeljünk. De cserébe legalább egy abszolút nyugat-európai hangulatú csőrös vonattal (kevésbé slendrián megfogalmazással, egyben szakmai érdeklődésű olvasóim kedvében járva: PKP InterCity Premium, típus: Alstom ED250) indulunk el a fővárostól északra, közel 300 km-re elhelyezkedő Gdansk felé. (Biza, Lengyelország hatalmas...!) A Balti-tenger partján fekvő, majdnem félmilliós lakosságú kikötőváros gazdag történelemmel bír, többek között akár a középkori Hanza-szövetségben betöltött szerepe, akár a második világháború kirobbanásának helyszíne, akár az 1980-as, az itteni hajógyárból induló Szolidaritás Mozgalom kapcsán ismerős lehet a neve. A fátyolos-borongós időben – persze szigorúan a visszaútra szóló jegy megvásárlását követően – felpattanunk a villamosjáratra, ami az egész várost bejárva kidöcög velünk a tengerpartra. Próbálok pár képet készíteni Martin Parr stílusában a fehér homokban elvétve ejtőző emberekről, de nem vagyok elégedett az eredménnyel. Az Óvárosban már nagyobb forgatag fogad minket a cseperedő eső ellenére is. Gyönyörű régi épületek, sok turistacsalogató szemfényvesztés. Nekem valami hiányzik, még nem érkeztem meg ide. Egy autentikus tejbárban ebédelünk, tálcával, pénztárral, klasszikus helyi kajákat majszolva. Aztán ahogy elhagyjuk a zsúfoltabb utcákat, lépdelünk a macskaköveken, majd a folyóparton, és a felhők mögül kikukucskál a nap, valami lassan történik bennem. Elkezdem megkedvelni a várost. Kissé megfakult, súlyos emlékektől terhes tekintetében mégis ott bujkál a remény, a mindig újrakezdés vágya. Szerényen, de büszkén néz rám, látom egykori nagyságának visszfényét. Visszajönnék még, ha kérdené.

Az esti Varsóból a várat választjuk. Járunk egyet nagy terein, amik árasztják magukból azt a hangulatot, amit a középkori közép-kelet-európai fővárosok váraiban annyira szeretünk – és amelyek jólesően, sokféleképpen, mindig máshogy ismerősek.

A következő nap szintén a fővárosé, végre egy egész, már ha a koncertet nem számítjuk. Az a benyomásom, mintha egy tisztább, kisebb, nyugodtabb, szellősebb, kevésbé bonyolult Budapesten járnék. Azon kapom magam, hogy önkéntelenül keresem melyik itteni kerület melyik ottani városrésznek felel meg. De aztán van, amelyik nem hasonlítható… A város középső részének hatalmas területe ugyanis, ahol egy felhőkarcoló-negyed kezdett kinőni a földből az utóbbi években, azért tudott különféle építészeti kísérleteknek helyet biztosítani, mert a másik világháború vége felé, a varsói felkelést követően szinte teljesen megsemmisítették. Az akkori város több, mint 80%-a romokban hevert. És bár pazar a kilátás fentről, közben tudni ezt a tényt sokadszorra is hátborzongató. Megnézzük persze a szocialista-realista építészet megalomán emlékművét is, a Kultúra és Tudomány Palotáját, amit csak azért nem bontottak még el, mert irgalmatlan nagy feladat lenne. Ezért inkább körülépítik és eltakarják.

Az esti koncert a Varsói Nemzeti Stadionban nyilván remek, felemelő és életreszóló, de erről máskor, máshol már írtam. Annál meglepőbb, hogy a koncert végeztével kiáramló tömeg kezelésére a lengyel főváros/rendőrség nem azt a megoldást választja, hogy sűríti a tömegközlekedési eszközöket, helyette inkább teljesen leállítja még a forgalmat is. Így hát lehet gyalogosan hazamenni a Visztula túlpartjáról a belváros felé. Az eufória persze átsegít ezen a helyzeten, és csak az út végére fáradunk el egy kissé.

Utolsó kávé, uccsó péksüti, még egy gyors, random fotókiállítás egy designáruház kiállítóterében, aztán búcsúzunk. Van még egy város hátra. Dél-kelet-Lengyelország felé tartunk, Lublin az úti cél. Mennyire más ez a vidék megint! Távol kerülünk mindentől, tényleg érezhető a rusztikus atmoszféra, és a belorusz-ukrán határ közelsége. Szíven üt elsőre a kontraszt. A bő háromszázezres városban épp valamilyen folkfesztivált tartanak, a kis délutáni megpihenés közben nézzük a szálló ablakából a néptánccsoportok felvonulását (magyarok is vannak köztük). Aztán elindulunk az óváros felé, és néhány perc alatt rabul ejt a hely. Van ez a furcsa megfigyelésem több országban is, hogy függetlenül attól, rendelkezik-e tengerrel vagy nincs arrafelé, és milyen messze található az Egyenlítőtől, valahogy a déli részekben felsejlik némi mediterrán életérzés. Itt is ez a helyzet: a pár utcás, mégis markáns atmoszférájú óváros macskakövein lépdelve szinte Itáliában érzem magam. Persze oka is van a város történelmi levegőjének: Lublin az ország egyik legrégebbi települése.

Másnap már csak a hazaút vár ránk, bár persze szívesen folytatnánk még a kalandozást. Lengyelországban jó lenni, tapasztalom meg már többedik alkalommal. Hasonlít egymásra a két nép, és van is mit tanulnunk egymástól. Remélem, hogy erre lesz még alkalmam nekem is.

Nagyon sokáig nem néztem kisfilmeket. Valahogyan nem tudtam velük mit kezdeni, ha filmre gondoltam, mint szórakoztató vagy művészeti alkotásra, azt csakis nagyjátékfilmként képzeltem el. Hogyan is lehetne teljes értékű élmény egy kb. 15-20 perces alkotás? Hiszen alig van idő felrajzolni a karaktereket, kikerekíteni egy történetet, átadni egy hangulatot. Szó sem lehet róla.

Nagyjából tíz esztendeje aztán mégis rávettem magam, megnéztem egy európai blokkot a miskolci Cinefest nemzetközi filmfesztiválon, és – sajnos nem igazán tetszett, amit láttam. Sem a témák, sem a megvalósítás szintjén.

Az áttörés tehát tovább váratott magára, de valami megváltozott: rést ütött az emlék elutasításom öles falazatán, és legközelebb már nem ismeretlen eredetű kíváncsisággal ültem le egy hasonló vetítésre. Ami éppen a Malter Vándor Filmfesztivál egyik állomásán történt, a tállyai Mailloth-kastély egyik termében. A következő pedig ugyanezen kezdeményezés egy másik helyszínén, egy újabb évben, immár Beremenden, az Ördögkatlan egyik aprócska településen. De volt olyan, hogy belestem a budapesti Friss Hús rövidfilmes ankét egyik vetítésére is. És közben szép lassan megértettem, hogy a kisfilm helyett valóban találóbb a rövidfilm kifejezés. Merthogy sok esetben csakugyan csupán az alkotások hossza képezi a különbség lényegét: a hozzáállás, a történet, a tehetség, az alázat egyáltalán nem.

Így esett aztán, hogy a tavaly jubiláló, 10. Malter Filmfesztivál októberi záróeseményének a debreceni Apolló Moziban már az elejétől a végéig a részese voltam a Kertész Mihály-terem sötétjében. És bár eredetileg nem így terveztem, de végül közel harminc rövidfilmet néztem végig, és választottam ki közülük a kedvenceimet. Mert persze, voltak köztük szerethető, de gyengébb próbálkozások; erős vízióval bíró, de hozzám nehezebben utat találó művek; reményteli szárnypróbálgatások; és voltak egészen emlékezetes, kiforrott rendezői bemutatkozások is.

Karácsony Péter, Riba Gery, Chilton Flóra, Konkol Máté, Dér Zsolt, Pauló-Varga Ákos, Füzes Dániel, Dóczé Péter nevét mindenképpen érdemesnek tartom megjegyezni, mert többen közülük már most nagyjátékfilmes alkotókat megszégyenítő tehetséggel álmodnak vászonra történeteket.

Karácsony Péter „Hatalmasok”-trilógiájának darabjai (Lesen, Vasárnapi emberrablás, A kis hatalmasok) egyenként is tűpontos, néha thrillerként, máskor morbid szatíraként felvillanó látleletként is működnek, de együtt is remek tablót alkotnak. Nem véletlenül zsebelt már be több nemzetközi díjat is. De nagyon szerettem Riba Gery Guy Ritchie-s/Tarantinós kis magyar gengszterfilmjét (Az utolsó éjjel) is, vagy Konkol Máté lágy, lebegő, szép anya-lánya történetét (Ki mint veti ágyát). És fontos élmény maradt még – tényleg a teljesség igénye nélkül – Chilton Flóra mély empátiával teli road-movie-ja egy gyermekotthonban élő ikerpár „hazatalálásáról” (Széllel szemben) vagy Dér Zsolt bennfentes, fergeteges paródiája a szinkronszínészet árnyoldalairól (Dub Hard).

Nehéz pontosan meghatározni, mitől jó egy rövidfilm, valószínűleg ez mindenkinél más és más. Számomra azonban, azt hiszem, hogy attól, hogy ha talál az alkotó egy erős alaphelyzetet (egy adott jelenetet vagy rövid jelenetsort), amit kevés számú karakterével úgy tud elmesélni, hogy ráismerjek, mégis újat mutasson. Minél kompaktabb, sűrűbb egy rövidfilm, annál jobban működik, ráadásul itt sokszor adja magát egy csattanó a végén. Vagy – ha egyébként is erős atmoszférájú a történet – épp az is lehet benne a váratlan, hogy végül otthagy egyedül. Megszeretem a szereplőket, és nézném még tovább, hosszabban is a sorsukat. Hiányozni fognak.

A rövidfilmes seregszemlék azért nagyon fontosak, mert lehetőséget nyújtanak arra, hogy ez a kevéssé elismert, pedig a szakma alapjait képező műfaj is teret kapjon, és rengeteg friss, egyéni látásmódú alkotó megmutathassa magát a közönségnek is - és ezzel együtt, sajátos kötőanyagként egyfajta közösséget is toborozzon maga köré.

Az idei Malter Filmfesztivál épp most hétvégén lesz, szóval még időben szólok, hogy az apollomozi.hu oldalon ingyenesen, ún. regisztrációs jegy igénylésével lehet megnézni az egyes filmes blokkokat. A négy versenyfilmes etap mellett lesz áldoku-szekció, debreceni alkotásokat bemutató rész, és több év után újra nemzetközi kitekintés is. Találkozzunk az Apolló Moziban most október 18-án és 19-én, ahol akár az alkotókkal együtt is kielemezhetjük a látottakat! Éljenek a rövidfilmek!

Kép forrása: apollomozi.hu

Alighogy túljutottunk a sokadik kánikulahullám okozta bódultságon, újra elkezdett felpörögni körülöttünk minden, hiszen beköszöntött az iskola, befejeződtek a munkahelyi szabadságolások, és a kultúra különféle területein is elindult az új évad. Már szeptemberben olyan sokféle program közül lehetett választani országosan, hogy szinte zavarba jöttem. Októberben a trend folytatódik. Az időjárás viszontagságai miatt most elsősorban beltéri eseményeket ajánlok a következő hetekre.

Csokonai Nemzeti Színház Debrecen – új évad

Ambíciózus tervekkel vág neki a 2024/2025-ös évadnak a debreceni színház. Közönségcsalogató darabok, klasszikus drámák és kísérletező előadások is várhatók, ha a műsortervet böngésszük. Én például tuti megnézem az Oliver! című musicalt, vagyis Charles Dickens ismert történetének zenés feldolgozását, a Godot-t várva című drámát sosem láttam még színpadon, így ez is „várva” van, de a Veszedelmes viszonyok rizsporos intrikái, Mercs János Jónás könyve- vagy Mészáros Ibolya Csinszka-előadása sem tűnik kihagyhatónak. És akkor még csak az októberről beszéltem.

Honlap: Csokonai Nemzeti Színház Debrecen – (csokonaiszinhaz.hu)

oDEon / Páholy Lakásszínház

Van egy színházi műhely Debrecenben már jó ideje, ahol a kifogyhatatlan energiájú „színházaspár” Végh Veronika és Csáki Szabolcs elképesztően sokat tesznek azért, hogy a színházszerető debreceni közönség pesti kamaradarabokat láthasson itthoni közegben. Az idei színházi évadban nem kevesebb, mint 99(!) előadást terveznek megmutatni a Böszörményi úti, illetve az Arany János utcai játszóhelyen. Októberben példának okáért a következőket: Megszólít a lélek (Csuja Imre és Czutor Zoltán sajátságos irodalmi és zenei egymásra találása), Diplomácia (világháborús lélektani krimi Alföldi Róberttel és Sztarenki Pállal), Tapasztalt asszony (szórakoztató kordokumentum férfi és női szerepekről Tasnádi István tollából, többek között Péterfy Borival és Schruff Milánnal), vagy említhetném akár Máté Gábor és Pelsőczy Réka színészek beszélgetős estjét is. És azt mondtam már, hogy a rengeteg szervezés közben folyamatosan saját zenés produkciókon is dolgoznak, ráadásul magyar és angol nyelven is? Októberben például az Aladdin családi musicalt, valamint a Valahol Európában-t mutatják be a nagyérdeműnek.

Jegyeket személyesen lehet rendelni Végh Veronikánál, érdemes feliratkozni a levelezőlistára.

FB-csoport itt: PÁHOLY és oDEon Színház előadásai - Debrecen | Facebook

Kodály Filharmónia

Egyre többször kapom magam azon, hogy olykor, egy-egy sötétbe hajló őszi-téli hétköznap estén jólesik meghallgatni egy szimfonikus koncertet. Mert sötét csak addig van, amíg be nem lépek például a Kölcsey Központ Nagytermébe, ahol átjárhat az a belülről szikrázó fény, amely sajátja ezeknek az évszázados zenei költeményeknek. Legjobb talán csukott szemmel hallgatni a rengetegféle dallam és hangzás összhangját, hogy aztán az este végén valahogy tényleg sokkal mélyebb harmóniában hagyjam el az épületet, mint ahogyan két órával korábban bejöttem.

Októberben például Smetana, Prokofjev, Gershwin, Csajkovszkij és sokan mások is okozói lehetnek, hogy néhány dolog a helyére kerüljön az élet nagy rendszerében.

Jegyek itt: Kodály Filharmónia Debrecen (kodalyfilharmonia.hu)

Malter / Mozinet Filmnapok / Szemrevaló / Skandináv

Az ősz hagyományosan erős a moziban is.

Elsőként a tízéves jubileumán is túl lévő Malter Vándor Filmfesztivált ajánlanám, amely azután, hogy különféle fesztiválokon való részvételével bejárta az országot, október 18-án és 19-én megérkezik Debrecenbe, az Apolló Moziba, egy díjkiosztóval egybekötött vetítésre. Hutanu Emil, a fesztivál lelke minden évben számos remekbe szabott rövidfilmet mutat meg a kíváncsi közönségnek, aki minden alkalommal rádöbbenhet, hogy hatalmas tévedés azt gondolni, hogy egy 15-20 perces alkotás ne okozhatna maradandó élményt a nézőben.

A Mozinet Filmnapok sem ma kezdődött, a koncepció időközben annyit változott, hogy most már októbertől márciusig havonta egy alkalommal mutatnak be premier előtt valamilyen arra érdemesnek gondolt filmet. Október 18-án például Till Attila új filmje, a Thuróczy Szabolcs főszereplésével készült És mi van Tomival? jön díszelőadásként az Apollóba. Till Attila nyolc évvel ezelőtti előző mozija, a kerekesszékes gengszterekről szóló Tiszta szívvel nekem hatalmas élmény volt, úgyhogy az itthon népbetegségnek számító alkoholizmust központi témájának választó új alkotását is bizalommal várom.

Októberben immár szintén hagyományosan a Szemrevaló Filmfesztivál hivatott bemutatni a németajkú területek legújabb filmjeit. Az Apollóba október 24. és 28. között 5 film érkezik, érdemes időben böngészni majd a honlapot!

És akkor még – de itt már tényleg befejezem – nem ejtettem szót a 11. Skandináv Filmfesztiválról, aminek kapcsán az Apolló moziban október 10. és 12. között öt északi filmet láthatunk premier előtt. Van köztük felnövéstörténet, romantikus dráma, thriller és horror is, tessék választani!

Több infó: Programok - Apolló Mozi (apollomozi.hu)

https://mozinet.hu/filmnapok/

TEDx

A TED („technológia, szórakoztatás, dizájn” elemekből álló betűszó) konferenciák célja, hogy a meghívott előadók valamilyen előre megadott témakör kapcsán tizennyolc percben olyan ötleteket, gondolatokat igyekezzenek átadni a közönség részére, amelyek alkalmasak arra, hogy inspirációként, vitaindítóként, közösségépítőként működjenek. Ennek a nemzetközi kezdeményezésnek a hazai legnagyobb hagyományokkal rendelkező változata a TEDxDebrecen, amely idén október 27-én délután a Csokonai Színházban kerül megrendezésre. Az idei kulcsszó: „időtálló”. Ezt a témát járja körül a meghívott 11 előadó, akik között olyan nevek vannak, mint például Kozák Luca Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó, Süli András, a Campus Fesztivál szervezője, vagy L. Ritók Nóra pedagógus, képzőművész, az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője.

Jegyek, további előadók, infó: https://tedxdebrecen.com/

World Press Photo-kiállítás

Az ismert események miatt idén a Fővárosi Állatkert területén lévő Biodómban kerül bemutatásra a világ sajtófotós anyagainak legjavát a közönség elé tárni hivatott fotókiállítás, szeptember 20. és október 27. között. Ha az elmúlt évek munkáiból és a minket körülvevő hétköznapi eseményekből indulunk ki, ne számítson senki könnyed szórakozásra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos meglátni azt, ami a hírekből talán egyáltalán nem vagy nem a kép mint médium közvetítése útján jut el hozzánk.

Honlap: Budapest, Hungary | World Press Photo

Tökfesztivál, Kőröshegy

Beszéljünk könnyedebb dolgokról is: október 19-én és 20-án 10 és 17 óra között ismét megrendezik a Balaton melletti Kőröshegyi Levendulásban a Tökfesztivált. A kétnapos rendezvényen mókás játékok, tökfaragás, vásár és további jópofa családi programok várják a látogatókat.

Infók: Tökfesztivál (koroshegyilevendulas.com)

Makettfesztivál

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében 7. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál, amely október végéig tíz ország közel háromszáz alkotását mutatja be a Bajza u. 10. szám alatt Budapesten (Walter Rózsi-villa). A fesztivál idei mottója: „learning by doing”. A kiállításon profik és amatőrök munkái is láthatók, és bár a honlapon megjelenített fotók alapján kell a látogatáshoz némi absztrakciós képesség, de biztos, hogy nem mindennapi élmény részese lehet, aki erre a programra szánja idejét.

Honlap: 7. Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál - Tíz ország, 280 makett, 30 nap a Műhelytérben (memmdk.hu)

Liszt Ünnep

A fenti címet viselő nemzetközi kulturális fesztivál október 9. és 22. között olyan sokszínű és színvonalas programkavalkádot vonultat fel a főváros IX. kerületében, hogy kísérletet sem teszek rá, hogy felsoroljam őket.

Tessék inkább megnézni itt: https://lisztunnep.hu/programok

Őrület!

Rockünnep

Végezetül egy már novemberre átnyúló programjánlat: november 2-én a Főnix Arénában egy viszonylag szokatlan konstellációnak lehetünk szem- és fültanúi: egy színpadon lép fel egymás után a Bikini, a Republic és az Edda együttes. Ez annyira érdekes és nosztalgikus élménynek tűnik, hogy erősen gondolkodom rajta, hogy ellátogassak rá. A program 18:30-kor kezdődik.

Infó: Főnix Aréna (fonixarena.hu)

A Kultmutató egy dallistával érkezik vissza a nyári szünetről. A dalok hangulatában rejtőzik egy adag ősz, némi nyári visszfény, és a társas kapcsolatok sokféle árnyalata. Ez a Kalandra fül! szeptemberi kiadása.

Lóci játszik: Szeptemberi nők

Szóóó ándörrétid, hogy a YouTube-kommentek egy közhelyszerű fordulatát idézzem ide. Egy szokatlan, ám remekbeszabott Csorba Lóci-dallal köszöntjük az őszt. Volt nap, amikor végtelenítve ment a lejátszómban ez a nóta. Fantasztikus nyilván az alapul szolgáló Csoóri Sándor-vers is, de ez a mediterrán lüktetés, benne egyszerre vággyal és lemondással, a forróság friss emlékével és az elmúlás halvány leheletével, igazán különleges élménnyé teszi a hallgatását. Figyeljük meg, ahogy egyre inkább kinyílik a dal, és újabb és újabb hangszerek csatlakoznak finoman a visszatérő verssorok mellé. Zseniális!

Korinna, UTAZØ: Szalmaszív

Maradunk az őszi tematikánál, ismét egy versen alapuló dallal. Mirtse Korinnára a Kontraszt zenekarban figyeltem fel még egy három évvel ezelőtti Campusra készülős dallista kapcsán, nemrég pedig a Dalfutár hetedik (még 2022-ben forgatott) évadában láttam viszont újra, és nagyon megkedveltem. Nem csoda hát, hogy ebben a dalfüzérben most ő lesz az egyik visszatérő, aki három számmal is képviselteti magát. Mindegyik más, de mindegyik szuper. Ez a mostani egy friss saját projektjének egyik libabőrös alkotása.

Ashe: Me Without You

Egyik nagy nyári felfedezésem volt ez az elbűvölő amerikai szőkeség, teljes nevén Ashyln Rae Wilson, akinek a kisugárzása, tehetsége (és persze szépsége) egészen elvarázsolt. Tessék megnézni ezt a klipet, milyen fantasztikus szimbólumrendszerrel táncolja el egy szakítás utáni állapot mélységeit és magasságait! Olyan, mint egy Disney-mesébe oltott Grimm-történet. Elképesztő!

Glass Animals: Creatures in Heaven

Sokat gondolkodtam, hogy felvegyem ezt a dalt ebbe a listába a legutóbbi alkalommal megismert Glass Animals új albumáról, mert az ízlésemnek kissé már „nyálas”, de olyan jó az atmoszférája, hogy végül mégis itt maradt. Vajon jól tettem?

Carson Coma: plusz egy

Új Carson Coma-dal, itt a helye. Egyre érettebb dalok érkeznek ebből a remek alkotóközösségből, ez is egy közülük. Nem is kell ennél többet mondani róla, magáért beszél.

Galaxisok: Focipályák éjszaka

Bár nem friss dal, és én is ismertem már korábbról, de amikor júliusban megint meghallgattam az albumot, újra rácsodálkoztam, milyen nagyszerű, és azt éreztem, hogy szépen beleillik az őszi tematikába is.

Royel Otis: Merry Mary Marry Me

Nagyon bírom a vibe-ját ennek a dalnak, egyszerre van tele fiatal világmegváltó lendülettel, ugyanakkor valami nosztalgikus örömteliség is árad belőle, ami egyszerre hasít bele a szívedbe és vigasztalódsz meg tőle ugyanabban a pillanatban.

Kontraszt: Bűntudat

A Kontraszt zenekar első, Száz szél című albumának kezdő – és szerintem legerősebb – dala ez a nóta. Drámai, kifejező, átélhető, sodró dinamikájú, maradandó.

Bermuda Search Party: July

Bár eleinte kicsit zavart az énekesnő beszédhibája, de annyira bájosan, bohókásan és élettelien idézi meg a nyár játékosságát ez a szám és a klip, hogy bekerült a listába. Engem mindenesetre simán visszavisz júliusba.

Lázár tesók: Elég a tenger

Még egy dal a nyárról, de már a Lázár tesókra jellemző fanyarsággal és öniróniával. A klip pedig egyszerűségében is kifejezetten ötletes és vicces.

Korinna, UTAZØ: Zavar

A mostani lista utolsó száma Korinnától. Elgondolkodtató popszám a ragaszkodásainkról.

Úrfi: Tulipános láda

Az Úrfi is járt már nálunk. Társadalomkritikus, míves dalszövegeik és zúzósabb popdalaik közel állnak hozzám. Szerintem ez is jól sikerült. A klip pedig kifejezetten felkavaró.

Pixey: Bring Back the Beat

Pixey, vagyis Elizabeth Sinead Hillesdon angol énekes-dalszerző egyik új dala visszahozza a kétezres évek elejének vibe-ját, jóleső kis nóta.

Ashe: Till Forever Falls Apart

És zárjuk Ashe-vel az idei hetedik dallistát. Bevallom, engem teljesen elbűvöl ez a klip. Olyan, mint egy alternatív Kalifornai álom. Rengeteg apró összetevő tökéletes összhangja. A helyszín. A háttér, a felhőkkel. A szél. A két főszereplő. A köztük lévő kémia. Az olykor esetlegesnek tűnő, mégis precíz, kifejező táncmozdulatok. Az egysnittes felvétel. A dal hullámzása és drámaisága. Az ezzel gyönyörűen együtt lélegző operatőri munka, ahogy folyton mozgásban van. Egészen magával ragadó élmény. Sokadjára is libabőr.

A nyári szünet előtti utolsó blogbejegyzésünk tárgya mi is lehetne más, mint egy szép csokor szabadidős program ajánlója, amivel tartalmasan lehet megtölteni a Kultmutató időszakos hiányából fakadó tétova ürességet. Mivel mostanra már mindenki tudja, hogy a sejtelmes Látom, amit látsz címet viselő rovat mit is jelent valójában, úgy döntöttem, hogy mellőzöm a szokásos bevezetőt, helyette jöjjenek inkább a programok!

Mivel is kezdhetnék egy július 20-án megjelenő programajánlót, mint a tavaly már 118 ezer nézőt vonzó, idén pedig tizenhatodik évébe lépő Campus Fesztivállal? A július 24. és 28. között megrendezésre kerülő, az esztendők alatt szépen kibontakozó esemény igazi különlegessége a hazai zenei fesztiválok között, hogy kifejezetten törekednek rá a szervezők, hogy lehetőleg mindenki megtalálja a kínálatban a hozzá közel álló programot, így egy találomra megtett séta alatt a népszerű alternatív együttestől a metálkoncertig, a hiphoptól a mulatósig, a feltörekvő - akár helyi - zenekaroktól a legnépszerűbb magyar előadókig, a folkzenei fellépőtől valamely különleges külföldi zenei vendégig bármilyen műfajban utazhatunk, és akkor a retró meg a jazzes meg a "dárendbésszes" hangulatokról még nem is beszéltünk. Volt olyan este néhány éve, amikor kifejezetten úgy keltem át a fesztiválon, hogy minden utamba kerülő színpadnál megálltam néhány percre, függetlenül attól, hogy szerettem-e az éppen ott játszott zenét, és még némi táncot is beiktatva igyekeztem átvenni a helyszín hangulatát. Nagyon ajánlom, baromi jó élmény volt, és erősen segíti a nyitottság fenntartását is. És én eddig még csak a muzikális programokról szóltam, pedig ha elég korán érkezel, sok kincsre bukkanhatsz ezeken túl is!

Itt pörgetheted a műsort, de szerintem ne sokat gondolkozz, mert vészesen fogynak a jegyek: campusfesztival.hu

Fesztiváloknál maradunk továbbra is, de picit messzebb megyünk, egészen a Bakony környékéig. Mire ez a cikk megjelenik, már javában elkezdődött életem egyik "szívem csücske" eseményének, a Művészetek Völgyének a harmincharmadik kiadása. A tíz napon át (július 19-től július 28-ig) tartó összművészeti fesztiválhoz való viszonyomnak itt a blogon egyszer már külön bejegyzést szenteltem (Keresem a helyem: Művészetek Völgye - Kultmutató (blog.hu)), most csak annyit írnék, hogy itt különösen megéri a vaskos programfüzetet böngészni, mert igazán rendhagyó művészeti pillanatok és emberi találkozások részesei lehetnek az elhivatottak. Persze ha nincs kedved ehhez a felderítő munkához, akkor sem lőhetsz nagyon mellé, mert bőven elég, ha elindulsz Kapolcs, Taliándörögd vagy Vigántpetend valamelyik utcáján és néhány percen belül már észrevétlenül átléptél egy másik, igazibbnak tűnő dimenzióba, ahonnan egy darabig nem is szeretnél visszatérni. Vannak azok a történetek, amikor a főhős sehogy sem tud kigabalyodni a faluból, ahová véletlenül betévedt. Na, ez pont ilyen, csak innen az a főhős nem is igazán akar kijutni. Ha még nem próbáltad, úgysem tudod, ha pedig már igen, akkor meg minek is beszélek ennyit róla?!

>>> muveszetekvolgye.hu

És akkor még mindig maradunk ennél a témánál, mármint a fesztiváloknál, de fókuszt váltunk: az utcazene lesz a vizsgálódásunk tárgya. Mire e sorok megjelennek, sajnos már véget ért Debrecenben a kétnapos utcazene-fesztivál, de ha erről valamiért lemaradtál, akkor vár Veszprém, ahol július 24. és 27. között a hazai és nemzetközi utcazenei élet gyöngyszemei töltik meg vibráló muzsikájukkal a bakonyi megyeszékhely girbegurba utcáit. Szerintem nagyot nem téved, aki esetleg épp emellett a program mellett teszi le a voksát.

 Honlap: utcazene.hu

Picit visszatérünk Debrecenbe, ahol augusztus elején (augusztus 8 és 11. között) a már klasszikusnak számító Bor- és Jazznapok várják a finomabb élmények kedvelőit. Lágy tanninok, zsongó ritmusok a Nagyerdő fái alatt, a Békás-tó partján, a magyar borok és a jazz műfaj színe-java társaságában. Vasárnap pedig egy igazi sztárvendég, a Djabe és Steve Hackett lép majd fel záróprogramként a rendezvényen. Volt már részem néhány igazán maradandó íz- és hangélményben ezen a fesztiválon, mindig azt érzem, hogy egy nagyon "a helyén lévő" eseményről van szó.

Több infó itt: boresjazz.hu

Nyugi, kiállítás nélkül nem maradunk most sem. Elsőként megint egy debrecenit ajánlok, mert elég nagy dolog, mégis kevés helyen hallani róla, hogy augusztus 8-ig Keleti Éva fotóművész munkáiból látható kiállítás a Kölcsey Központ Bényi Galériájában. A most 93 éves alkotó hét évtizedet felölelő munkássága során a magyar színházművészet tulajdonképpen minden legendáját lencsevégre kapta remekbe szabott portréiban. Titkon reméltem, hogy ebben a kis ajánlóban már saját élményeimet is közzé tudom majd tenni a kiállításról, de még én is csak most fogom megnézni. Ezen a kiállításon most az elmúlt években készült, frissebb fotóit hozta magával. Megtekinthető a Bényi Galéria nyitvatartási idejében, naponta 10 és 18 óra között.

Van viszont egy másik kiállításról saját élményem. Javaslom, hogy aki mostanában Szegedre vetődik, és van pár szabad órája egy kis kultúrprogramra, keresse fel a Tisza partján található Móra Ferenc Múzeumot. Megvallom, én most először voltam itt, és egy nagyon klasszikus, kissé poros múzeumélményt vártam a helytől, ehhez képest nagyon kellemesen meglepődtem. Bár a látogatás fókuszában a Munkácsy Mihály közel 80 festményéből és egyéb munkájából álló időszaki kiállítás állt, legalább ilyen izgalmas volt a hajviseletek és a fodrászat történetéről berendezett anyag, a környék élővilágáról áttekintést adó termek, a Móra Ferenc és természet kapcsolatát felvillantani hivatott, nagyon kreatív és interaktív tárlat, valamint a szegedi élet történeti jellegzetességeit szépen és a pont elegendő mennyiségű információval, sok nézőpontból összefoglaló bemutató. Csak ajánlani tudom, tényleg.

>>> moraferencmuzeum.hu

Szimpatikus kezdeményezésnek tűnik az immár 18. (!) alkalommal megrendezésre kerülő PanyolaFeszt eseménye. Augusztus 2. és 4. között főként népzenei kötődésű és családi jellegű programokkal, valamint hatalmas vendégszeretettel vár mindenkit ez a csöppnyi, alig ötszáz lelkes szatmár-beregi település. Fellép többek között a Kaláka, a Kelet Brass Band, a Kacaj zenekar, de lesz lovasbemutató, vándorjátszótér és szabadtéri mozi is.

Programok itt böngészhetők: panyolafeszt.hu

Végezetül pedig ismét ajánlok valamit az aktívabb kikapcsolódást keresőknek is. Aki már ezerszer körbetekerte a Balatont mindenféle időtáv alatt, és új kihívásokat keres a környéken, annak remek program lehet a balatoni KalandKör. Ez a kerékpártúra a hagyományos tókerülésnél mind távolságban, mind nehézségben magasabb szintet képvisel, hiszen itt egy 400 km-es távról van szó, aminek csak kis része vezet a magyar tenger mellett, nagyrészt messzebb merészkedik tőle. Ez persze egyben azzal is jár, hogy jóval több lesz az emelkedő és a lejtő, mint a tó közvetlen közelében, de azért nem kell aggódni, a túra tervezőinek ígérete szerint közel sem teljesíthetetlen a dolog. És természetesen a kört nem kell egyszerre teljesíteni. De ha ennyi ajánló felcsigázta az érdeklődésed, ne habozz, gurulj az alábbi oldalra, és minden további infót megtudhatsz.

>>> 400 km-es kerékpáros KalandKörrel bővült a Balaton kínálata - hír - BalatonBike365 Kalandkör 400

Én pedig az ígérteknek megfelelően most egy kis időre elköszönök, hogy szeptembertől új élményekkel és ötletekkel folytassa útját a Kultmutató. További szép nyarat mindenkinek!

Elég eklektikus és szertelen playlist lett ez az idei hatodik. Érzésem szerint a nyár sokféle hangulata benne van: az álmodozó, a játékos, a lusta, a fülledt, a szerelmes, a szélben szaladós, a vízben csobbanós, a táncra hívó, az enyhülő estében sétálgató. Remélem, hogy bennetek is ennyi mindent előhív és megmozgat majd. Kalandra fül!

Glass Animals: A Tear in Space

Egy jóbarátom mutatta két éve ezt a zenekart egy autóút során, és azonnal beszippantott az a jóféle lüktetés, ami a zenéjükből árad. Nekem egy Imagine Dragons-ba oltott Alt-J-re emlékeztet leginkább, de ezzel persze ők biztosan nem értenének egyet. A Heat Waves című nótájuk a legismertebb, az elég nagyot ütött pár éve. De ez a dal az új albumról szintén nagyon adja. Vagy én adom? Mindegy.

Polo & Pan: Aqualand

A francia elektronikus duó dala számomra kellően meglepő, friss, trópusi, vízparti hangulatokat hordoz. Mint egy csobbanás. Vagy több egymás után.

Philippe Katerine: Sous mon bob

Bohókás groove-lüktetés, remekbe szabott klippel, némi punkhatású dalszöveggel. Mi kellhet még, hogy felébresszen egy álmos nyári reggelen?

Soft Launch: Piano Hands

A Soft Launch egy alig kétesztendős londoni zenekar, akiknek mostanában kezdenek megjelenni első dalaik. Számomra a brit pop szerethető irányát képviselik, ez a számuk például első hallgatásra megvett.

Clio: Là je suis saoule

Egyik kedvenc számom erről a listáról. A klipje is nagyon kifejező, és eleve ez az egész lebegős, ég és föld közötti hangulat nagyon betalál. „Részeg vagyok” – énekli a francia énekesnő, és értjük, mi zajlik benne.

Bon Entendeur: Basta Cazzate

Jöjjön hát egy kis nyolcvanas éveket idéző, italodiszkóba áztatott nyári hangulat. Remek!

Travis: Bus

Ha a dallamok simogatni tudnának, vagy úgy ízleni, mint néhány korty forrásvíz, akkor ez a szám épp ezt nyújtaná nekem. Bár a Travis skót rockzenekar most megjelent őszinte, fanyar új dala végül is így is épp ezt teszi.

Solére: Megtalálom

Solére-t, vagyis Szigeti Zsófit először pár éve láttam Hajós András Dalfutárjában, aztán ezzel a lendülettel el is vesztettem szem elől. A budapesti Coldplay-koncert előtti fellépése így épp alkalmas volt arra, hogy újra feltűnjön, milyen tehetséges ez a lány. Ugye?

LADANIVA: Pourqoui t’as fait ca?

„Miért tetted ezt?” – énekli ennek a baromi tehetséges francia-örmény zenekarnak az énekesnője, akik több nyelven és sokféle hangulatban művelik megannyi folklórból táplálkozó örömzenéjüket. A zenekar névválasztása pedig külön tapsot érdemel.

Valley: When You Know Someone

Van ez a típusú „heartbreaker” hangulatú pop-rock nóta, amit képtelen vagyok megunni. Tessék, most épp a Valley nevű kanadai indie-pop trió alkotta újra nagyszerűen a már jól bejáratott összetevőket. Külön felhívom a figyelmet a szuper videoklipre, ahol a helyszínválasztás is megér egy misét. Micsoda háttér ez, kérem szépen!

Blahalousiana: Egy popzenész nyara

A Blahalousiana új albumának egy kis gyöngyszeme ez a rövid nóta, amit a Fishing on Orfűn hallottam először élőben, és Schoblocher Barbara szerint nem véletlenül, mert ezt a helyszínt képzelte el, amikor a dalt írta. A „Ritz-Carlton – gipszkarton – nincs pardon” rímhármasért én díjat adnék, az biztos. 

Garden City Movement ft. Lola Marsh: Summer Night

Na végre egy igazi szombat esti diszkó szám! Szinte érzem a lassan hűlő városi aszfalt illatát, míg a jégkockával megpakolt koktéllal a kézben visszalépek a partira.

Saya Noé: Megbolondítottál

Kőrös Mimi, alias Saya Noé új dalának érzéki lüktetése nehezen megunható, és jó eséllyel nem csak nyáron hevíti fel a levegőt. Itt is felhívnám a figyelmet a végtelenül egyszerű, de fantasztikusan kitalált klipes megoldásra.

Ezra Collective - God Gave Me Feet For Dancing (ft. Yazmin Lacey)

Ez pedig itt a másik kedvenc számom erről a mostani válogatásról. Finom, elegáns, könnyed, életteli ritmusok, amiktől képtelenség ülve maradni. Gyönyörű. A klip is, persze. Olyan az egész dal hangulata, mint egy láthatatlan iránymutatás, ami nagyon sokáig lendületben tart.

Szép, tartalmas kalandokkal és dalokkal teli nyarat! 😉

A következő néhány sort vetettem 2018 nyarán a fészbuk digitális üzenőfalára, miután másodjára jutottam el a Fishing on Orfű-fesztiválra:

„Nehéz meghatározni, miért jó annyira ez a fesztivál. Az első nyilván a helyszín: nem tudom, miért nem tűnt fel eddig, de a Mecsek dombjai között megbúvó tavak partján fekvő Orfű az ország egyik legszebb vidéke. Fák vesznek körül, míg a koncerteket hallgatod. Aztán az emberek: itt tényleg minden korosztály megfordul, a Kispál-generáció és időközben felserdült gyermekeik mellett a legkisebbek is, babahordóban, fülvédővel. Meg ott van a szándék és a szemlélet: a szervezők annak idején akartak egy eseményt, kvázi saját örömükre, ami más, mint a többi, és ahol nem az üzleti szempontok dominálnak elsősorban. És összehozták. Ezért van, hogy kevés a szponzor, és limitált a jegyszám is. Sokan vannak a fesztiválon, de sosem érzem azt, hogy lépni nem lehet, vagy hogy ne találnék ülőhelyet, ha épp megfáradtam. Talán épp ez benne a legjobb: semmi sem túlzás, minden nagyjából egyensúlyban van. És ettől egyáltalán nem veszti el a jellegét, sokkal inkább karakteres lesz. Mindenesetre azt hiszem, hogy én megtaláltam a saját zenei fesztiválomat, már csak amiatt is, mert jólesett a felismerés, hogy talán mégsem vagyok teljesen reménytelen eset: a fesztiválkorból lassan kinőve itt érzem először, hogy a zenét szeretni és egyfajta életérzést megtapasztalni sohasem ciki, hanem bármely életszakaszban releváns dolog, amit nemcsak érdemes felvállalni, hanem egész egyszerűen szükséges egy gazdagon megélt élethez.”

Hmm. 2010-ben jártam itt először. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néhány homályos emlékképnél több bukkan fel a szemeim előtt, ha rágondolok. Viszont mindenképp jó élmény lehetett, mert visszavágytam, és mint a fentebbi sorok igazolják, nem bántam meg. A következő évszám a 2023 lett volna, de akkor munkahelyi kötelezettségek miatt végül el kellett adnom a bérletemet. Így érkeztünk meg a 2024-es esztendőhöz. 

Hol is kezdjem? Az elején. Nyűgösen ébredtem aznap egy többször (és még közben is) átszervezett útitervvel a fejemben. Hosszú vonatút, pécsi szállásfoglalás, rohanás az orfűi buszhoz, kígyózó sorok: ezek vártak rám. Mégis, valójában már Pécsre megérkezve elkezdett valami változni. Kicsit kisimult, kicsit kerekebb lett minden, az emberek pedig nyitottabbak és kedvesebbek. A fesztivál bejárata előtti többszáz méteres sorbanállás sem egy feszült, türelmetlen hőguta-élmény, sokkal inkább egy jókedélyű, barátságos dzsembori. A sor pedig gyorsan halad. Aztán megtörténik az is, hogy átlépem a Panoráma Camping bűvös kapuját, és lassan felsétálok a dombon az idén Gyönyörök kertjére keresztelt első nagyszínpad elé. Épp a Bohemian Betyars játszik, fergetegesen. Az egész tényleg olyan, mint egy lassított felvétel. Figyelem a napfényölelte domboldalt, az érkező vagy már javában bulizó embereket, a zenét, és egyszer csak azt veszem észre, hogy már vagy tizenöt perce folyamatosan hullámzik rajtam a libabőr. Ez az alapélmény, és nem is nagyon változik, talán csak mélyül a napok során, ahogyan tudatosul bennem, hogy: hazaérkeztem. Körülvesz tízezer ember, akiket ugyan nem ismerek, mégis értjük egymást, félszavakból is. Színtiszta, könnyed, ritkán tapasztalható öröm bujkál a dombok között és a szembejövők szája szegletében. Könnyed, de egyáltalán nem felszínes öröm ez, ellenkezőleg. A felfedezés, a viszontlátás, a megismerés, a jelenlevés öröme.

Végig járom sorban a helyszíneket, egészen a legfelül lévő Semmi Tisztásig. Csodálatos kis birodalom. Elképzelem a szervezőket, ahogyan a hosszú évek után nemrég végre saját tulajdonba került kemping területén kitalálták és megvalósították a fesztivál különféle elemeit: a színpadok kialakítását, a sátrazós részeket, a vizesblokkokat, a kajás standok területét, a backstage-eket és az egyéb attrakciók kisebb-nagyobb helyszíneit. Elképzelem az izgatottságukat, az akadályokat és a megoldásokat, és egyben meg is köszönöm nekik. Mert végig azt érzem, hogy ez a fesztivál talán sosem volt még ennyire egyben. Mintha valahogy minden a helyén lenne. Az ételutca kínálatának változatossága minden képzeletet felülmúló, a mosdókonténerek tetejére fából ácsolt kilátópont pazar ötlet, a nagyszínpadok hangosítása és a kivetítő élessége elsőrangú, és sorolhatnám. És mindenki, a biztonságiaktól a színpadmesterig, a sörcsapolótól a buszjegyárusig nyugodt, mosolygós, kedves, türelmes. Mintha egy alternatív, utópisztikus Magyarországon élnék ebben a négy napban, ahol fel sem merül a kérdés, mert magától értetődő, hogy így is lehet. Többször komolyan átvillan rajtam az érzés, hogy ha tehetném, az egész hátralévő életemet itt élném le. Giccsnek hangozna, ha nem lenne minden pillanatában tetten érhető, hogy ezt a fesztivált a szervezők, a zene és a közösség kölcsönös szeretete működteti. Nem is akárhogyan.

Persze beszélhetnék zenei élményekről is, hiszen abból is van nem kevés: Kollár-Klemencz dalainak mélyen dobbanó ereje, az Óperentzia sejtekig bizsergető ritmuskavalkádja, Maluridé finom, szép, egekig rebbenő énekei, a Rühös Foxi őrülten felszabadító szórakoztatása, a Blahalouisiana stílusos, profi előadása, a Monchichi Potenciál jó hangulatú visszatérése-felbukkanása, az Elefánt esős-emlékezetes koncertje, vagy a 30Y kora délutáni zenekari beállásának véletlenül elcsípett, felemelő pillanatai. És a többi, és a többi…

Mind fontos alkotóelemei a nagy egésznek, ahogyan a buszmegálló előtt, szinte védtelenül, egy helyben állva átélt felhőszakadás, a tó vizének selyme, az éjszakai szerpentinek, a frissen megismert idegenek, a nagy beszélgetések és az örömteli csöndek is.

Rég éreztem magam ennyire otthon bárhol, mint ebben a néhány napban itt, a Fishing on Orfűn. Persze nincs vége, keresem tovább a helyem, de azért most derűs, rejtett mosollyal nyugtáztam, hogy talán ráleltem valamire. Hogy ha én nem is maradhatok itt tovább, de ez a hely mégis csak örökre megtalálta magát bennem.

2022. július 8., Varsó. A kezdés előtti pillanatokban esünk be a Nemzeti Stadionba. Világítós kölcsönkarkötőt már nem is kapunk, persze akkor még azt sem tudjuk, hogy lehetett volna. A stadion tetején, a legfelső üléssor fölötti járdán állunk. Várakozásteljes vibrálás a levegőben. Majd felhangzik a bevonulózene, és látjuk, ahogy elindulnak a backstage-ből a zenekar tagjai. És végül elkezdődik… Felgyúlnak a fények, feldöndülnek az első taktusok. Ötvenezer ember hangja tölti be az esti lengyel főváros forró levegőjét. Folyamatosan futkos rajtam a libabőr. Kitágul a téridő a következő bő kétórára. Egyfolytában emlékeztetnem kell magam, hogy itt vagyok, hogy ez tényleg megtörténik. Élőben látom a Coldplay koncertjét.

2008. február, Ljubljana. A szlovén főváros, ahol a kezdődő Erasmus-félév előtt a helyi nyelvet tanulom sok más európai fiatallal egy csapatban, rengeteg lenyűgöző tulajdonsággal bír. Fogyasztói szempontból az egyik ilyen a Müller nevű drogéria háromemeletes áruháza a belváros közepén. No nem a minőségi tisztítószerek iránti lelkesedésem szökken itt szárba, sokkal inkább az a pillanat lesz meghatározó, mikor a mozgólépcsőről leszállva a legfelső emeleten egy komplett műszaki cikk-szaküzletre bukkanok, külön zenei részleggel. Hamar átlátom a kínálatot, amelynek változatosságánál csak az akciós részleg nyűgöz le jobban. Itt bukkanok rá rövid böngészés után a Coldplay első három albumára (Parachutes, A Rush of Blood to the Head, X&Y), CD-n, 8 eurós darabáron (2008 elején 1 € kb. 250 Ft volt). Alig akarom elhinni. Bár az ösztöndíjam elsősorban szállásra és ételre kell, erre az ajánlatra képtelen vagyok nemet mondani. Ugyan néhány számát addigra már ismerem a zenekarnak, mégis, itt kezdődik el valami igazán.

2024. június 18., Budapest. A Puskás Ferenc Stadion melletti utcák aszfaltján és házai között botorkálunk a kánikulában, mintha egy forró üst belsejében lépdelnénk. Végre aztán bejutunk a stadionba, és rögtön a vízcsapot keressük hűsítőnek. Majd – tökéletes időzítés! – épp Solére, az első előzenekar színpadra lépésével egyidőben érkezünk meg a gigantikus belső térbe. Jóleső, szelíd várakozás van bennem. A Coldplay Music of the Spheres turnéjával harmadik éve járja a világot, végül Magyarországon is meg tudták tölteni háromszor a Puskást, ami egy pre- és post-Azahriah-világban is nagy szó lenne. Még akkor is, ha például a Buenos Aires-i River Plate stadionban sorozatban tíz alkalommal(!) léptek fel egymás után (ezalatt összesen 626.000 ember látta a koncertet a helyszínen…). Hihetetlen számok ezek. Erre a második koncertre már tényleg ráadásként tekintek. Nagyjából sejtem, mi fog történni, és örülök neki.

2011. november, Debrecen. Egyszer csak felfedezem a YouTube-on, hogy elérhető a Coldplay néhány nappal azelőtt Madridban tartott koncertje, az Unstaged. A koncertet a U2 részére készített legendás videoklipeket is jegyző Anton Corbijn rendezte. Nem győzök csodálkozni: az első koncert, ami a laptop képernyőjén át is dettó olyan érzést kelt, mint a közönség soraiban lennék. Egészen kivételes és életteli élmény. Ezután még számos alkalommal nézem meg lenyűgözve.

2016. január, Debrecen. Jóbarátom kérdezi meg melóból hazafelé menet, hogy hallottam-e már az új albumot, az A Head Full of Dreams-t. Mivel ingatom a fejem, válaszol: sajnos ezek az újabb dalok már nem annyira jönnek be neki, de azt el kell ismernie, hogy jobb kedve lesz, mire a számok végére ér. Ezt pár órával később magam is nyugtázom.

2022. július 8., Varsó. A koncert minden pillanata egyszerre elmosódott és hihetetlenül eufórikus. Amellett, hogy újra meg újra azon veszem észre magam, hogy vigyorgok, és egy erősebb kardioedzést hajtok végre a stadion felső szintjén, befogadom a ledes karkötők révén fénybe borult hatalmas teret, a hullámzó közönség örömét, a mindent körbeölelő hangzást, a láthatóan a produkciójába szinte összes erejét és alázatát belegyúró zenekar felszabadult és felszabadító energiáját is. És közben őszintén nem tudom elképzelni, hogy ennek a típusú zenei szórakoztatásnak a szintjét hová lehet még ezek után emelni.

2024. július 2., Debrecen. Bár a pesti koncert a turné elején lévő varsóihoz képest talán érthető módon már nem annyira elsöprő erejű, azért így is remek élmény marad még hetekkel később is. Én pedig újra elgondolkodhatom rajta, hogy valójában mit szeretek ennek az együttesnek a zenéjében. Talán azt, hogy minden számukban, még a lassabbakban is érezhető egy erőteljes elevenség, őszinteség, pozitivitás, lendület, empátia. Legalábbis egyik vagy másik mindenképp. Épp az, ami a színpadi létezésükből, hétköznapi gesztusaikból is lejön. (Csak egy példa, hogy a pesti koncerten annyi videót és infót lehetett látni a kijelzőn arról, hogy milyen ökológiai projekteket finanszíroznak a jegybevételekből, hogy szinte azt érezhettem, hogy egy jótékonysági rendezvényre jöttem, ami azért nyilván túlzás.) A kedvenc albumaim tőlük egyértelműen a Viva la Vida… és a Mylo Xyloto. Ami ezek után jött, azokat is szívesen meghallgatom, néhány 2014 után megjelent dalukat is kifejezetten szeretem, de tény, hogy kicsit sajnálom, hogy a jóleső indie rock hangzás ennyire erősen elment az elektropopos irányba. Mégsem tudom azt mondani, hogy ne lenne valamiféle organikus változás abban, ahogy az évtizedek alatt a monokróm, fátyolos hangulat kiszínesedett és napfényesebbé vált. Mindenesetre az biztos, hogy ilyen áradó energiákkal teli koncerten, mint amit ők nyújtanak, nagyjából végtelen alkalommal szívesen részt vennék. Tervezem is még.

Addig pedig összeszedtem egy saját playlistet a kedvenc Coldplay-dalaimból, itt hallgathatjátok meg:

Ez itt pedig az első daluk a novemberben megjelenő új albumról (az a helyzet, hogy nekem bejön ez az áttetsző hangulat, ami körbelengi a számot):

Kép forrása: livenation.com