2022. július 8., Varsó. A kezdés előtti pillanatokban esünk be a Nemzeti Stadionba. Világítós kölcsönkarkötőt már nem is kapunk, persze akkor még azt sem tudjuk, hogy lehetett volna. A stadion tetején, a legfelső üléssor fölötti járdán állunk. Várakozásteljes vibrálás a levegőben. Majd felhangzik a bevonulózene, és látjuk, ahogy elindulnak a backstage-ből a zenekar tagjai. És végül elkezdődik… Felgyúlnak a fények, feldöndülnek az első taktusok. Ötvenezer ember hangja tölti be az esti lengyel főváros forró levegőjét. Folyamatosan futkos rajtam a libabőr. Kitágul a téridő a következő bő kétórára. Egyfolytában emlékeztetnem kell magam, hogy itt vagyok, hogy ez tényleg megtörténik. Élőben látom a Coldplay koncertjét.

2008. február, Ljubljana. A szlovén főváros, ahol a kezdődő Erasmus-félév előtt a helyi nyelvet tanulom sok más európai fiatallal egy csapatban, rengeteg lenyűgöző tulajdonsággal bír. Fogyasztói szempontból az egyik ilyen a Müller nevű drogéria háromemeletes áruháza a belváros közepén. No nem a minőségi tisztítószerek iránti lelkesedésem szökken itt szárba, sokkal inkább az a pillanat lesz meghatározó, mikor a mozgólépcsőről leszállva a legfelső emeleten egy komplett műszaki cikk-szaküzletre bukkanok, külön zenei részleggel. Hamar átlátom a kínálatot, amelynek változatosságánál csak az akciós részleg nyűgöz le jobban. Itt bukkanok rá rövid böngészés után a Coldplay első három albumára (Parachutes, A Rush of Blood to the Head, X&Y), CD-n, 8 eurós darabáron (2008 elején 1 € kb. 250 Ft volt). Alig akarom elhinni. Bár az ösztöndíjam elsősorban szállásra és ételre kell, erre az ajánlatra képtelen vagyok nemet mondani. Ugyan néhány számát addigra már ismerem a zenekarnak, mégis, itt kezdődik el valami igazán.

2024. június 18., Budapest. A Puskás Ferenc Stadion melletti utcák aszfaltján és házai között botorkálunk a kánikulában, mintha egy forró üst belsejében lépdelnénk. Végre aztán bejutunk a stadionba, és rögtön a vízcsapot keressük hűsítőnek. Majd – tökéletes időzítés! – épp Solére, az első előzenekar színpadra lépésével egyidőben érkezünk meg a gigantikus belső térbe. Jóleső, szelíd várakozás van bennem. A Coldplay Music of the Spheres turnéjával harmadik éve járja a világot, végül Magyarországon is meg tudták tölteni háromszor a Puskást, ami egy pre- és post-Azahriah-világban is nagy szó lenne. Még akkor is, ha például a Buenos Aires-i River Plate stadionban sorozatban tíz alkalommal(!) léptek fel egymás után (ezalatt összesen 626.000 ember látta a koncertet a helyszínen…). Hihetetlen számok ezek. Erre a második koncertre már tényleg ráadásként tekintek. Nagyjából sejtem, mi fog történni, és örülök neki.

2011. november, Debrecen. Egyszer csak felfedezem a YouTube-on, hogy elérhető a Coldplay néhány nappal azelőtt Madridban tartott koncertje, az Unstaged. A koncertet a U2 részére készített legendás videoklipeket is jegyző Anton Corbijn rendezte. Nem győzök csodálkozni: az első koncert, ami a laptop képernyőjén át is dettó olyan érzést kelt, mint a közönség soraiban lennék. Egészen kivételes és életteli élmény. Ezután még számos alkalommal nézem meg lenyűgözve.

2016. január, Debrecen. Jóbarátom kérdezi meg melóból hazafelé menet, hogy hallottam-e már az új albumot, az A Head Full of Dreams-t. Mivel ingatom a fejem, válaszol: sajnos ezek az újabb dalok már nem annyira jönnek be neki, de azt el kell ismernie, hogy jobb kedve lesz, mire a számok végére ér. Ezt pár órával később magam is nyugtázom.

2022. július 8., Varsó. A koncert minden pillanata egyszerre elmosódott és hihetetlenül eufórikus. Amellett, hogy újra meg újra azon veszem észre magam, hogy vigyorgok, és egy erősebb kardioedzést hajtok végre a stadion felső szintjén, befogadom a ledes karkötők révén fénybe borult hatalmas teret, a hullámzó közönség örömét, a mindent körbeölelő hangzást, a láthatóan a produkciójába szinte összes erejét és alázatát belegyúró zenekar felszabadult és felszabadító energiáját is. És közben őszintén nem tudom elképzelni, hogy ennek a típusú zenei szórakoztatásnak a szintjét hová lehet még ezek után emelni.

2024. július 2., Debrecen. Bár a pesti koncert a turné elején lévő varsóihoz képest talán érthető módon már nem annyira elsöprő erejű, azért így is remek élmény marad még hetekkel később is. Én pedig újra elgondolkodhatom rajta, hogy valójában mit szeretek ennek az együttesnek a zenéjében. Talán azt, hogy minden számukban, még a lassabbakban is érezhető egy erőteljes elevenség, őszinteség, pozitivitás, lendület, empátia. Legalábbis egyik vagy másik mindenképp. Épp az, ami a színpadi létezésükből, hétköznapi gesztusaikból is lejön. (Csak egy példa, hogy a pesti koncerten annyi videót és infót lehetett látni a kijelzőn arról, hogy milyen ökológiai projekteket finanszíroznak a jegybevételekből, hogy szinte azt érezhettem, hogy egy jótékonysági rendezvényre jöttem, ami azért nyilván túlzás.) A kedvenc albumaim tőlük egyértelműen a Viva la Vida… és a Mylo Xyloto. Ami ezek után jött, azokat is szívesen meghallgatom, néhány 2014 után megjelent dalukat is kifejezetten szeretem, de tény, hogy kicsit sajnálom, hogy a jóleső indie rock hangzás ennyire erősen elment az elektropopos irányba. Mégsem tudom azt mondani, hogy ne lenne valamiféle organikus változás abban, ahogy az évtizedek alatt a monokróm, fátyolos hangulat kiszínesedett és napfényesebbé vált. Mindenesetre az biztos, hogy ilyen áradó energiákkal teli koncerten, mint amit ők nyújtanak, nagyjából végtelen alkalommal szívesen részt vennék. Tervezem is még.

Addig pedig összeszedtem egy saját playlistet a kedvenc Coldplay-dalaimból, itt hallgathatjátok meg:

Ez itt pedig az első daluk a novemberben megjelenő új albumról (az a helyzet, hogy nekem bejön ez az áttetsző hangulat, ami körbelengi a számot):

Kép forrása: livenation.com