Az év vége és az új esztendő eleje akkor telik hasznosan, ha egyfajta számvetés történik, aminek keretében azt is átgondolhatjuk, milyen élmények miatt vagyunk hálásak a mögöttünk hagyott hónapoknak. Ezért most egy bejegyzés keretében összeszedtem azokat az élőzenei pillanatokat, amiket legkedvesebbként viszek magammal 2023-ból. Lássuk (és hallgassuk) őket!

The Black Keys

Az elsődleges zenei élményem tavaly ehhez a madridi Mad Cool fesztiválon történt fellépéshez kötődik, ami egyben életem egyik legjobb koncertje is volt. Ennek a két őrületes amerikai fazonnak és bandájának a karcos, füstös, elementáris, blues rock stílusú zenéje eleve zseniális. Egy ekkora, nemzetközi tömeg előtt tartott koncert, ráadásul olyan minőségi hangosítással, amilyet én még életemben nem érzékeltem, pedig nehezen felülmúlható. Határátlépő tapasztalás, amikor megérted, hogy épp a zene egy új rétege nyílik meg előtted. Feszes, tökéletes, hátborzongató, zsigeri alapélmény, ami tetőtől talpig átjár. Egyszóval: WÁÁÁÁÁÁÁRGGHHH!

Ricsárdgír

A sors fintora, hogy nagyjából épp azelőtt egy évvel kezdtem komolyabban lelkesedni ennek a néhány rendkívüli és fura fazonnak a zenéje iránt, amikor bejelentették, hogy megszűnik a zenekar. Így tulajdonképpen a Budapest Parkban tartott búcsújuk volt a második teljes koncert, amit láttam tőlük. De ez valahogy illik is ehhez az együtteshez, felfogható egyfajta tudatalatti punk gesztusnak is rajongói oldalról, végül is. Ez a kérészéletűre szabott rajongás ugyanakkor nem csorbított semmit az utolsó koalakoncert semmi máshoz nem hasonlítható élményén, ami egyszerre volt mámorítóan felszabadító és mélyen megindító. Ám az biztos, hogy szomorúság sose volt még ilyen jókedvű. Márton Daniék is láthatóan meg voltak hatódva, hogy néhány év alatt hová jutottak (részben ezért is fejezték be a zenekar történetét: túl nagyra nőttek) ezzel a terápiás-ironikus zenei vonallal, és ezt egy elég nagy bulival hálálták meg. Mindenesetre ezt az estét, amíg élek, nem felejtem el. A legvégén pedig, amikor már a hangszerek is elhallgattak, mintha csak ottragadt volna az a két sor az utolsó dalból, egy kórus énekelte egyre halkabban, hogy: „a Ricsárdgír már nem zene…”. Soha rosszabb, torokszorítóbb és felemelőbb hatásvadászatot! 

Zóra

Ritka pillanat, amikor az univerzum különböző kiterjedéseiben létező részecskék összetalálkoznak egy tökéletesnek nevezhető pontban. Aki hallotta már Zórát (aki nem ismeri, talán érdemes első sikerével, a jelen listában is megtalálható Kollár-Klemencz László eleve nehezen felejthető dalával, az Iszom a bort Zóra általi feldolgozásával kezdenie), az mindenképp elvárásokkal érkezik meg egy ilyen koncertre. Aztán ott a helyszín, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt terme, ahol úgynevezett könnyűzenei koncertet eleve ritkán tartanak, pedig a város egyik leghangulatosabb helyszíne. No és az akusztikája! Végül pedig ott volt ez a zimankós október eleji vasárnap esti időpont, amikor eleve nehezen esik kimozdulni otthonról, de azért mégis csak kár lenne kihagyni egy ilyen estét. De még milyen kár! Zóra első debreceni koncertje az egyik legemlékezetesebb zenei esemény, amin valaha részt vettem. Pedig nem volt itt kérem semmi látnivaló. Csak egy a zene iránt végtelenül alázatos, egészen elképesztő hangi adottságokkal rendelkező, szimpatikus lány ült egy zongora mellett, és énekelt. Miközben sokszor már az adott dal első pillanataiban végigfutott a hallgatón a libabőr. Kivételes élmény ezt az énekesnőt hallgatni. Az fogalmazódott meg bennem a koncert végeztével, hogy úgy éreztem magam, mintha egy nemzetközi szupersztár exkluzív, intim hangulatú fellépésén vehettem volna részt. Áldás.

Óperentzia

Azt szeretem a zenében, hogy ha nyitottan viszonyulsz a különféle műfajokhoz, hiába hallottál már rengeteg riffet, dallamvezetést, éneket, ritmust, merültél el ezernyi hangulatban, sok év után is találkozhatsz valami elemi erejű meglepetéssel. Nekem ilyen volt ez a koncert a 2023-as Campuson. Nyíregyházi gyökerű zenészekből álló, immár 15 éve(!) működő zenekar, elektronikus zenei vonalon. „Sámántechno” – mondta egy ismerősöm, és ez egész jó meghatározás. Nagyon felszabadító, sokszor improvizatívnak ható lüktetés ez, amitől a benned lévő sejtek egyenként is táncba kezdenek, hogy aztán a koncert végére egy kisebb újjászületés-élménnyel legyél gazdagabb. Meg is lett az egyik kedvenc zenekarom, evör.

Spoon

A hőségben fürdő madridi délutánban még szinte semmit nem tudtunk erről az amerikai (mindeddig azt hittem, hogy brit…) csapatról, egyetlen Spotify-on meghallgatott dal után szavaztuk meg neki a bizalmat, bár tény, az elég meggyőzőre sikerült (The Underdog). A koncert pedig igazolta sejtésünket: pár perc után megvett minket a színpadon álló néhány zenész, és a rokonszenv máig is kitart. Olyan szavak jutnak eszembe róla, hogy őszinte, egyszerű, sallangmentes, szívvel összerakott rockzene. Az a nagyon jóleső fajta, amiből mintha némileg hiány lenne manapság.

Kollár-Klemencz Kamarazenekar

Bár az idei Campus forgatagában mindössze néhány percnyit volt szerencsém elcsípni az egyre érettebb dalokat szerző Kollár-Klemencz és társainak fellépéséből, ez a villanásnyi emlék mégis mélyen belém ivódott. Olyan ritkán tapasztalható összeszokottságot, egységet, harmóniát, költészetet, minőséget éreztem a színpad irányából felém áramlani, hogy még mindig libabőrös leszek, ha visszagondolok. Nincs mese, 2024-ben egy teljes koncertet végig kell néznem, hátha újra megtörténik a csoda.

Lehet, hogy ezzel kezdem, itt ni:

Szilárd Piano Projekt

Meséltem már a Végighallgatós rovatban Balanyi Szilárd, Galambos Dorina és Kiss Flóra triójáról, sőt, a Fejemben kiabálsz c. számukat is ajánlottam, amire továbbra is nehezen találok szavakat. A Campus egyik legintimebb és -barátságosabb helyszínén léptek fel ’23-ban, és nem is túl messze a lézerfénytengerben hullámzó nagyszínpadi tömegtől végtelenül szerethető és emberi koncertélményt nyújtottak annak a néhány tucatnyi nézőnek és hallgatónak, aki épp erre vágyott. A fellépők is legalább olyan jól érezték magukat, mint a közönség, így kölcsönösen erősítették egymást az energiák. Remek este volt.

Erik Sumo

Tövisházi Ambrus zeneszerzőnek már nagyon sok fontos zenei pillanatot köszönhetek, amelyek különféle alkotói alteregóin keresztül jutottak el hozzám. Az Erik Sumo ezek között is megkülönböztetett helyet követel magának. Hirtelen nem is nagyon tudok másik magyar zenekart mondani, ami így és ennyire felszabadító módon műveli az örömzenélést. Ezen az A38 hajón tartott őszi koncerten is rendesen a közönség közé gázolt a dopaminkommandó. Számomra a legerősebb bizonyíték az Erik Sumo nem mindennapi hatására, hogy körülöttem a gimnazistától az ősz hajú, szemüveges bácsikáig mindenki táncolt ezekre az őrült, delejező halandzsadalokra. Nagy szív! (Ja, és a koncert előzenekara, az osztrák Sharktank is abszolút hozta ezt a színvonalat, egyszerűen néhány perc után mosolyt ragasztott az arcokra az a jókedvű energia, ami a dalaikból áradt.)

The Bombay Bicycle Club

És egy harmadik madridi élmény. Valamikor 2015 környékén fedeztem fel magamnak ezt a szimpatikus londoni indie pop-rock csapatot a YouTube algoritmusainak köszönhetően. Egyik számuk, a Shuffle különösen beütött, bármennyiszer meg tudom hallgatni azóta is. Most is emlékszem az érzésre, amikor megpillantottam őket a Mad Cool Festival fellépőlistáján. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy hallhatom őket valaha élőben… Még mindig szoknom kell, mennyire összezsugorodott a világ, miközben felnőttem. És persze közben máshogyan meg milyen felfoghatatlanul nagy maradt mégis. A koncert egyébként fantasztikus élmény volt, szerethető emberekkel, de leginkább a fenti hangulat miatt maradt emlékezetes számomra.

Épp az előbb találtam meg, hogy a teljes madridi koncertet felvette valaki a közönségből, úgyhogy ide is linkelem. A Shuffle 4:04-nél kezdődik:

Parov Stelar

Régóta váratott már magára, hogy elcsípjem Marcus Füreder, alias Parov Stelar egyik koncertjét, mivel szinte minden nyáron fellép valamelyik nagyobb hazai fesztiválon az osztrák zenész és csapata. Néhány éve nagyon elkapott az electroswing hangzás, és olykor még most is jólesik hallgatni, mert teljesen ki tud kapcsolni a hétköznapokból. Parov Stelarék ezzel az élő zenekar + dj felállással pedig csúcsra járatják a műfajt, és hatalmas hangulatot varázsolnak a színpad elé. Az idei Campuson az atmoszférát csak fokozta, hogy jó kis zápor kerekedett a koncert előtt, amitől megcsappant a közönség is, viszont akik maradtak, azoknak annál élettelibb és emlékezetesebb élményben lehetett részük. Még mindig mosolyra húzódik a szám, ha erre a koncertre gondolok, meg az esőkabátban és csapzott hajjal, összekapaszkodva ugrálásra.

Ez a link egy másik koncertjükhöz vezet pár hónappal ezelőttről, de a hangulat azért szerintem így is átjön: