Eltelt néhány nap, mire megfogalmaztam magamban a meglepő tényt: én nem tudom igazán megszeretni ezt a várost.

Pedig mennyire vártam a találkozást! Közel egy évtizede ott volt a bakancslistán a látogatás terve. Régi, jellegzetes épületek, kerékpárok, csatornák, hidak, tulipán, szabadság, szélmalmok – sztereotip ugyan, mégis jelentős vonzerővel bír ezeknek a képeknek az együttese.

A gép Eindhovenben szállt le, onnan vonatoztunk tovább Amszterdamba, az utazás során a városhoz közeledve pedig egy harsányan jókedvű társaság bulijába is belecsöppentünk a fedélzeten.

Az első meghökkentő felfedezés számomra a kerékpárutak használata volt. Valóban dicséretes, hogy milyen minőségben és mennyiségben vált egyenrangú részévé a város közlekedésének a kerékpárút-hálózat. Ez azonban hozott egy itthonról szokatlan felismerést is: a kerékpárutak környékén nem árt vigyázni, mert olyan sebességgel és lendülettel közlekednek a helyiek, hogy simán elsodornak, és elég rossz néven veszik, ha figyelmetlenül téblábolsz vagy teszel egy rossz lépést. Nehéz megítélni, milyen lenne, ha idehaza is jobban része lenne a kollektív tudatnak a bicikliutak mindennapos szerepe, ott mégis szinte kellemetlenül érintett ez a váratlanul agresszívnak tűnő bicajos hozzáállás. A kerékpárosoknál aztán már csak a villamosokra kellett jobban figyelni.

Az épületek persze valóban gyönyörűek, még ha egy idő után kissé egyhangúak is. Bejártuk keresztül-kasul a csatornákat, a De 9 Straatjes vidékét, napfényben és éjszaka is. Néztünk sörgyárat, utaztunk hajóval, ittunk helyi kézműves gint egy középkori hangulatú helyen, megkóstoltuk a forró édes ostyát, a stroopwafelt, ahogy illik. Felmentünk a régi lepusztult kikötő helyén kialakított kilátópontra, az A’DAM Lookout-ra, ahonnan még a férfimosdóban a piszoároknál is az előtted-alattad elterülő városban lehet gyönyörködni (á la MOL Campus). Persze átsétáltunk a vörös lámpás negyeden, és megnéztük, hogyan is ejtőznek a helyiek a sokfelé megtalálható coffeeshopokban (ami ugye itt nem kifejezetten kávézót jelent). Béreltünk egy napra mi is bicajt (jó móka volt, bár itt is észnél kellett lenni), amivel már a szorosan vett belvárostól messzebb is merészkedve böngésztünk piacon és vacsoráztunk autentikus helyi vendéglőben. Tettünk egy nagy kört a város egyik tüdejében, a Vondelparkban, és időhiány miatt sajnos szinte csak végigrohantunk a Rijksmuseumon is. Még egy magyar lánnyal is összefutottunk az egyik templom előtt, aki több éve kint él, és nagyon szereti a várost.

Szóval minden klappolt, ami egy ilyen néhány napos kiruccanáson klappolhat – de azért nekem valami mégis hiányzott. Minden helyet, ahová van lehetőségem eljutni, igyekszem ugyanazzal a nyitottsággal fogadni: beengedem a színeit, hangjait, zajait, hangulatait, formáit. És ahogy ezek lassan átszűrődnek rajtam, végül mindig ott marad egy komplex benyomás. Tulajdonképpen ezekért az impressziókért éri meg utazni, mert ezek tudják újabb nézőpontokkal gazdagítani az életet. Persze ez azért mindig torzíthat valamennyit, hiszen sok múlik azon, hogy mennyire tudok megnyílni egy ilyen alkalom során tudatosan és tudattalanul is.  Most mindenesetre az a benyomásom maradt Amszterdamról, hogy ez a város valahol elvesztette a karakterét. A sok, egyenként bájos vagy szép külsősége ellenére összességében számomra valahogyan univerzálisan semmilyenné halványodott az egykori fénye. Azért gondolom, hogy csak halványodott és volt ez erősebb is, mert itt-ott felsejlik valami abból, milyen lehetett, mielőtt nem vált ennyire multikulturálissá.

Az utolsó előtti napon Zaanse Schansba látogattunk, ami Amszterdamtól közel harminc kilométerre egy skanzenszerű település, aminek ráadásul csokimanufaktúrája is van. A folyó egyik partján ott sorakoznak a régi szélmalmok, amiket be lehet járni, a másikon pedig egy jelenleg is élő falucska házai láthatók. Itt sejtettem meg, hogy milyenek lehetnek a holland emberek, a holland vidék. Takaros, színes, kedves házak tűntek fel egymás mellett, és jóleső, tartalommal teli csönd lebegett az utcák felett. Ott, abban a napfényes-esős vasárnap kora délutánban találtam meg a helyem ebben az utazásban.