2024. április 28. 03:16 - francisgourmet

Látom, amit látsz

(május)

A Kultmutató fenti címet viselő rovatában az aktuálisan előttünk álló hetek szubjektív (és egyáltalán nem a teljességre törekvő) programajánlójaként mindig néhány izgalmasnak, érdemesnek tűnő esemény hangulatának felvillantására vállalkozom, remélhetőleg kedvet csinálva azokhoz.

A programok fókusza Debrecen, de Budapest és az ország egyéb vidékei is szóba jöhetnek, ez mindig spontán módon alakul. Vágjunk is bele!

Ha május, Debrecen és kultúra, akkor nehéz lenne mással kezdeni, mint az immár tizenötödik(!) alkalommal megrendezésre kerülő színházi seregszemle, a Deszka Fesztivál ajánlásával. Rengeteg emlékezetes teátrumi élményt köszönhetek ennek a rendezvénynek az elmúlt évekből. Most így hirtelen a Rudolf Péter által rendezett Keleti pu., Pass Andrea remek darabja, a Napraforgó (a fantasztikus Petrik Andrea főszereplésével) és a Katona József Színház mélyen megrendítő és elképesztően komplex előadása, Az olaszliszkai villan fel előttem, Máté Gábor rendezésében. Ez utóbbi máig meghatározó tapasztalat, olyan magasra tette a lécet, amit azóta sem sikerült megugrania másnak, pedig láttam azóta is jó előadásokat. Szóval nagyon fontos hagyománya ez a fesztivál a Csokonai Színháznak, és általában sikerül az aktuális hazai színházi élet valódi keresztmetszetét megmutatnia az összeválogatott produkcióknak. A rengeteg dicsérő szó után viszont egy kissé lelombozó hír a végére: az előzőekből fakadóan már nem igazán vannak jegyek az idei, május 9. és 18. között tartandó fesztivál eseményeire. De mindenképpen érdemes próbálkozni, hátha le lehet még csapni itt-ott egy-egy árválkodó vagy visszamondott jegyre! Az idei fesztivál ötletes újítása, hogy az Apolló Mozi kísérő rendezvényként kortárs drámákból készült filmes alkotások vetítésével csatlakozik a fesztiválhoz.

Bővebb infók a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen oldalán találhatók: https://csokonaiszinhaz.hu/fesztivalok/xv-deszka-fesztival/

Számomra örömteli fejlemény, hogy a város kulturális vezetése egyre tudatosabban használja a Debrecen művészetekhez kötődő közösségeiben rejlő potenciált. Ennek legújabb produktuma a május 9. és 12. között megvalósuló I. Debreceni Art Week, amely tizenöt különböző (és változatos) belvárosi helyszínen viszi közelebb a kortárs debreceni képzőművészetet a mindennapjainkhoz. Grafika, kollázs, festmény, fotó, rajz, digitális kultúra – igazán színes és széles spektrumú élménygyűjteménnyel lehet gazdagabb az érdeklődő, ha minden kapcsolódó kiállításra bekukkant. Ha pedig tudatosan választ vagy szerencséje van, még workshopokat is elcsíphet, ahol a gyakorlatban is megnézheti az adott művész alkotói munkájának egyes fázisait.

Itt lehet csekkolni a programokat: https://kolcseykozpont.hu/program/i-debreceni-art-week/

És akkor egy másik idén debütáló – és az előbbi eseménynél tett megállapítást szintén igazoló – debreceni rendezvényről is hadd ejtsek néhány szót. Ennek az Apolló Mozi ad helyet. A címe pedig: SKICC – Debreceni Animációs Filmnapok. A kétnapos (május 17-18.) esemény elsősorban a város két művészeti középiskolája, a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium, valamint a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum diákjai által készített animációs alkotások bemutatását tűzte ki célul, de ezen túl Debrecenhez kötődő, ám máshol alkotó művészek animációs filmjei is bemutatásra kerülnek az egyik blokkban. Lesznek még beszélgetések a filmek készítőivel és készítésük titkaiba is bepillantást nyerhetünk. A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles.

Bővebb infókat itt találhattok: https://apollomozi.hu/program/skicc-debreceni-animacios-filmnapok-2/

Csak két mondatban említem meg, de mindig izgalmas bizsergést jelent, ha a jó időre tekintettel újra kinyílik a Víztoronykert mindenki előtt, és remek koncertekre lehet csápolni a nagyerdei fák alatt. Májusban például itt lesz a Blahalousiana (május 3.), a 30y (május 10.), a Margaret Island (május 11.), a Parno Graszt (május 23.) és a Carson Coma (május 31.) is!

Jegyek itt érhetők el: https://campusjegy.hu/

De ennyi debreceni program után menjünk picit messzebbre is. Bár Budapest májusi programjainak se szeri, se száma, hármat mégis kiemelnék közülük.

Rögtön május első napjaiban az idén húsz éve történt uniós csatlakozást ünnepli a Helló, Európa! Fesztivál, május 1-től 5-ig, rengeteg ingyenes programmal. Gyermekeknek és felnőtteknek szóló koncertek, jógafoglalkozások, kiállítások, installációk, bűvészmutatványok, épületvetítések, táncbemutatók és autómentes „Szabihíd” is lesz ezen a majálison.

>>> https://helloeuropa.hu/

A Ludwig Múzeumban május 18-tól augusztus 18-ig látogatható majd a Kis Magyar Kockológia nevet kapott tárlat, amely a vidéki települések hatvanas-hetvenes években épült jellegzetes családi házainak, az ún. Kádár-kockáknak a világát állítja a középpontba. Mivel én is egy ilyenben nőttem fel, kíváncsi vagyok, hogyan gazdagítja majd az eddigi vizuális ismereteimet a kiállítás.

>>> https://www.ludwigmuseum.hu/

A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik visszatérő rendezvénye – immár huszadik éve – a Kiscelli Múzeumban május 10. és június 23. között látogatható Határtalan design kiállítás. A független dizájn- és összművészeti rendezvénysorozaton 20 ország közel 200 alkotója vesz részt alkotásaival, és bizonyára kellően izgalmas és szemet gyönyörködtető tárgyakra bukkanhatunk, ha felkeressük az egyébként is patinás helyszínt.

Infó: https://budapestitavaszifesztival.hu/esemeny/hatartalan-design/

Aki még ennél is messzebb menne, annak Veszprémből ajánlok egy programot. Bár az Európa Kulturális Fővárosa programsorozata 2023-ban zajlott a Balaton-felvidéki városban, idén sem maradnak rendezvény nélkül, akik erre látogatnak. A Gizella Napok például május 6. és 12. között vár minden érdeklődőt sok és sokféle koncerttel és egyéb művészeti eseménnyel, érdemes böngészni a hivatalos honlapot: GIZELLA NAPOK - Programok

Végezetül pedig, akik eléggé el nem ítélhető módon a városok helyett a jó időben inkább az erdők-hegyek felé vennék az irányt, azok akár a már több éves múltra visszatekintő, Cserépfaluról induló BükKiNyúlsz! teljesítménytúrát is kipróbálhatják. Annál is inkább, mert az idén június 1-jén megrendezett esemény hat különböző távja (Nyuszifül: 10 km, Nyúlfarknyi: 17 km, Nyúlon túl: 26 km, Nyúlánk: 38,4 km, Megnyúlt: 50 km, Kinyúlsz: 60 km) a kicsiktől a nagyokig, az óvatosaktól a nagyon elszántakig mindenkinek lehetőséget nyújt arra, hogy közösségi élményként és egyben személyes kihívásként töltsön néhány, egyszerre fárasztó és feltöltődést nyújtó órát az Északi-középhegységben.

Ha a hírre rögtön bizseregni kezdtek a combizmaid, itt találsz több infót: https://bukkinyulsz.hu/#/leiras/hu/index_2024

Címkék: ajánló program
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kultmutato.blog.hu/api/trackback/id/tr5518391653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása